Nem kelendő az iskolai vezetőtisztség?

Az erdélyi megyékben többtucatnyi tanintézetben nem jelentkezett senki az igazgatói, valamint aligazgatói, az oktatási minisztérium által meghirdetett versenyvizsgára, egyelőre pedig nem tudni pontosan, mi történik ezekkel az iskolákkal, óvodákkal, az illetékesek viszont azt ígérik, hogy egyetlen intézmény sem marad vezető nélkül.

igazgato--pa-3_or_b

A távolmaradásnak több oka is lehet: egyrészt a jelentkezőknek alig egy hónap áll rendelkezésükre, hogy felkészüljenek a megmérettetésre, az oktatási minisztérium ugyanis csak közvetlenül a tanév kezdete előtt számolt be a versenyvizsga konkrétumairól, részleteiről. A jelenlegi intézményvezetőknek ráadásul a tanév eleji iskolai teendőkkel is foglalkozniuk kell. Többen ugyanakkor nem tesznek eleget a jelentkezési feltételeknek, például nem tagjai a kritériumokban megnevezett oktatási testületnek. Szakértők szerint pedig az igazgatói tisztség eddig sem volt túl népszerű a pedagógusok körében. A megmérettetésre való online beiratkozás határideje egyébként vasárnap járt le, a több szakaszból álló versenyvizsga pedig október 12-én kezdődik. A pályázók nevét tartalmazó listákat október 7-én hozzák nyilvánosságra.

„Nem lesz egyszerű jelölteket találni”

Háromszéken nehéz feladat lesz jelölteket találni a betöltetlenül maradó vezetőtisztségekre, nem lesz könnyű meggyőzni a pedagógusokat arról, hogy vállalják a megbízatást – véli Kiss Imre. A Kovászna megyei főtanfelügyelő keddi sajtótájékoztatóján rámutatott: a megyében 81 igazgatói és 42 aligazgatói állást hirdettek meg, ezek közül pedig 16, illetve 17 posztra senki nem jelentkezett. A szakember szerint ennek egyik oka, hogy a jelenlegi intézményvezetők közül néhányan nem teljesítik a kizáró jellegű feltételt, miszerint tagjai az oktatási minisztérium hatáskörébe tartozó oktatásmenedzsmenti országos szakértői testületnek, így nem is iratkozhatnak be a versenyvizsgára, holott tapasztalt vezetők.

Kiss Imre hangsúlyozta: az előírások szerint nem áll módjukban meghosszabbítani azoknak a jelenleg tisztségben lévő igazgatóknak a kinevezését, akik nem jelentkeztek a megmérettetésre, vagy nem szereznek átmenő jegyet a vizsgán. A főtanfelügyelő így attól tart, ilyen körülmények között nehezen találnak jelöltet, akit az üresen maradt tisztségre kinevezzenek, hiszen az elmúlt években sem volt túl népszerű a pedagógusok körében az igazgatói tisztség. Kiss Imre megjegyezte: élniük kellett volna a vizsga adta lehetőséggel azoknak, akik eddig „konstruktív vagy kevésbé konstruktív módon” bírálták az igazgatók munkáját.

Nem tudni, mi lesz a vezető nélküli iskolákkal

Hargita megyében 134 igazgatói állást hirdettek meg, ezek közül 110 posztra jelentkeztek összesen 120-an, tehát huszonnégy tanintézetben senki nem pályázza meg a vezetői tisztséget. A meghirdetett 66 aligazgatói állás közül ugyanakkor 31 betöltésére jelentkezett 34 személy, azaz 35 poszt maradt üresen – közölte Bartolf Hedvig. A Hargita megyei tanfelügyelő rámutatott: egyelőre nem tudni biztosan, mi történik azokkal az iskolákkal, illetve óvodákkal, amelyek vezetésére senki nem pályázik, az azonban biztos, hogy egyetlen tanintézet sem marad vezető nélkül. Bartolf Hedvig valószínűnek tartja, hogy ezeknek az intézményeknek az élére a főtanfelügyelőség nevez ki ideiglenesen igazgatókat. A tanfelügyelő hozzátette: a szaktárca még nem értesítette őket arról, hogy utólag szerveznek-e versenyvizsgát.

Csíkszéken a tusnádfürdői, a gyimesközéploki és a csíkpál­fal­vi iskolában nem jelentkezett senki az igazgatói posztra, míg Csíkszeredában az Arany­alma napközi van ilyen helyzetben. Udvarhelyszéken jóval több intézmény maradt pályázó nélkül: ideiglenes vezetőt kell majd kinevezni Fenyéden, Székelykeresztúron, Székely­derzsen, Almáson, Kányádon, Szé­kelyvarságon, Parajdon, Szent­egyházán és Zetelakán, valamint Székelyudvarhelyen a Benedek Elek Tanítóképzőben, a Móra Ferenc Általános Iskolában, az Eötvös József Mezőgazdasági Szakközépiskolában, illetve a Napsugár és a Csillagvár napköziben.

versenyvizsga_kr_12_or_b

Visszavonták Maros megyében a diszkriminatív határozatot

Maros megyében kedvező fejlemény történt a versenyvizsga kapcsán: a megyei tanfelügyelőség visszavonta azt a határozatát, amely szerint a vegyes tannyelvű iskolák esetében az igazgatói versenyvizsgára jelentkezők közül csak a leendő aligazgatónak kötelessége ismerni a magyar nyelvet – közölte Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes.

A dokumentumot szeptember végén minősítette diszkriminatívnak az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD). Az oktatási törvényt gyakorlatilag megszegő határozat kapcsán a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (Cemo) és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) nyújtott be panaszt a CNCD-nél. Szigeti Enikő, a Cemo vezetője rámutatott: ha a tanfelügyelőség fellebbez is a tanács döntése ellen, akkor is eszerint kell eljárniuk, azaz vissza kell vonniuk a határozatot. Szigeti ugyanakkor biztos abban, hogy óvás esetén az ítélőtábla helybenhagyja a CNCD döntését, hiszen a tanfelügyelőség rendelkezése nemcsak a kisebbségeket diszkriminálja, hanem munkaerőpiaci problémákat vet fel.

A versenyvizsga kapcsán Illés Ildikó is arról számolt be: egyelőre nem világos, hogy mi a teendő azokban az iskolákban és óvodákban, ahol senki nem jelentkezett a vezető tisztségek betöltésére, ugyanakkor ő is valószínűnek tartja, hogy ideiglenes kinevezésre kerül sor.

Október 12-én tartják az írásbeli vizsgát

Az oktatási minisztérium által összeállított módszertan szerint a versenyvizsgára jelentkezőknek írásbeli tesztet kell írniuk, és szóbeli interjún is részt kell venniük, ezenkívül alaposan kielemzik a pályázók önéletrajzát. Az október 12-ei írásbelit az interjúk követik, amelyekre október 17. és november 17. között kerül sor, ezek során nézik át az önéletrajzokat is. Az írásbeli vizsga az érettségihez hasonló körülmények között zajlik, azaz audiovizuális eszközökkel rögzítik a megmérettetést. A vizsgázóknak egyrészt pontosan ismerniük kell az oktatási törvényt, ugyanakkor menedzsmentből is fel kell készülniük. Az interjún egyebek mellett arra kérdeznek rá, hogy a jelöltnek milyen tervei vannak a tanintézettel a következő négy évben.

Az írásbelin, az interjún, valamint az önéletrajzra maximum 50–50 pontot kaphatnak a jelentkezők, a sikeres vizsgához pedig mindhárom megmérettetésen minimum 35 pontot kell elérni. Az eredményeket november 18-án függesztik ki, óvásokat pedig november 21–23. között nyújthatnak be az elégedetlen pályázók. A végleges jegyeket december 9-én teszik közzé. Az igazgatói és aligazgatói tisztségek versenyvizsgával való betöltésére vonatkozó előírás 2008 óta hatályban van, de most először alkalmazzák a gyakorlatban, mivel az oktatási minisztérium eddig nem szervezett országos megmérettetést.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »