Nem kapok levegőt!

„Kérem, nem kapok levegőt! Fáj a gyomrom! Fáj a nyakam! Mindenem fáj! Meg fognak ölni!” George Floyd utolsó szavai. Szavak, amelyek lángba borították Amerikát.

Hadd kezdjem egy személyes élménnyel. 2014 adventjét volt szerencsém New Yorkban tölteni. Csodálatos élmény volt, írtam is róla ezeken a hasábokon. Számtalan történetem van róla, ezek közül hadd idézzek fel egyet. Abban az évben december harmadikán gyújtották meg a Rockefeller Center karácsonyfájának fényeit, s ha már ott voltunk a városban, gondoltuk, megnézzük.

A Hatodik sugárút és a 48. utca sarkánál lévő metrómegállóban már gyanús volt a New York-i viszonyokhoz képest is óriási tömeg, majd felérve az utcára, láttuk, esélyünk sincs átjutni az út túloldalára, valami felvonulás zajlik éppen. Nekem fel sem tűnt, de bizonyára a tömeg és a hangzavar miatt túl közel léphettem útbaigazítást keresve az egyik posztoló rendőrhöz, mert az egyik kezét a fegyverére, másikat a mellkasomnak szegezve rám kiáltott: „Sir! Please Step Back!” Uram, kérem, lépjen hátra!

Értettem a szóból. Mikor látta, hogy nem az életére török, kedvesen elmagyarázta, a felvonulás miatt mondjunk le róla, hogy átvágjunk az úton. Utólag derült ki, hogy a Black Lives Matter (a fekete életek számítanak) mozgalom tartott éppen felvonulást, Eric Garner, egy fekete férfi halála miatt.

A Staten Island-i Garnert utcán árusított cigaretták miatt akarták őrizetbe venni, de miután ellenállt a megbilincselésnek, egy fojtófogással akarták ártalmatlanítani. A százhatvan kilós férfi nem élte túl a rendőri beavatkozást. „Nem kapok levegőt!” Ezek voltak az utolsó szavai.

A fenti két eset között nem kevés a párhuzam. Két pitiáner bűnöző, mindketten újra meg újra a rendőrség látókörében, mindketten feketék, mindketten a rendőri brutalitás áldozatai. A különbség az, hogy Garner halála után néhány hét alatt elcsendesedtek a tüntetések, de George Floyd tragédiája lángba borította Amerikát. Floyd halála ugyanis tragédia, ha bűnöző volt, ha nem (egyébként az volt), nem egy járdaszélen kellett volna meghalnia. Tragédia az is, hogy Floyd értelmetlen halála, ha lesz is következménye, félő, nem azon változtat majd, amin kellene.

Bő két hete az Egyesült Államok nagyvárosaiban hadiállapot uralkodik. Washingtonba behívták a hadsereget, Trumpot néhány órára bunkerbe menekítették, a Nemzeti Gárda készenlétben áll, ötezer emberüket mozgósították.

Hihetetlen videók keringenek az interneten, a nappal viszonylag békés tüntetéseket éjszaka gyújtogatás, fosztogatás és lincselés váltja fel. Betört kirakatok, kirámolt boltok, összevert rendőrök, egy zálogház kifosztása során agyonlőtt nyugalmazott fekete bőrű rendőrtiszt az egyik oldalon, elképesztő hatósági brutalitás a másikon. Nekünk, magyaroknak 2006 ősze juthat az eszünkbe.

A világot egy félhektáros, háromméteres fallal körülvett birtokról szemlélő hollywoodi celebek, a korszellemet pusztán haszonhajhászásból kiszolgáló nagyvállalatok, a Trump bukását a tüntetésektől váró demokrata politikusok és persze a nyugati balliberális mainstream nem győzi kiemelni az egyiket, és teljesen ignorálni a másikat. Jogos dühöt és „nincs más megoldást” emlegetnek a felgyújtott rendőrőrsök láttán, anélkül, hogy egy kicsit is utánajárnának, vajon tényleg a rasszizmus a legnagyobb probléma az Egyesült Államok rendőrségével. A puszta tények azt mutatják, nem.

Hírdetés

George Floyd őrizetbe vételénél négy rendőr volt jelen. Ketten fehérek, egyikük ázsiai, a negyedik pedig fekete! A Floyd nyakára térdelő rendőr, Derek Chauvin fehér. Ellentétben három társával, vele szemben tucatnyi panasz érkezett az egyébként fekete rendőrparancsnok vezette minneapolisi rendőrségre.

Érdemes megjegyezni, hogy a helyi rendőrségnél az országos átlaghoz képest magasabb a fekete és latino rendőrök aránya.

Erre az érvre válaszul azt szokták felhozni, a helyi rendőrök attól még rasszisták. Például mert „profilozták” a sofőröket. Igazolható tény, hogy gyakrabban állították meg a fekete, mint a bármilyen más fajú autósokat (a fajt itt természetesen az angol „race” kifejezés magyar megfelelőjeként használjuk). Hasonló aránytalanság, több-kevesebb különbséggel, persze az összes államban megfigyelhető. Itt ütközünk bele újra a rossz helyen keresett megoldásba.

Egyrészt az összes közúti ellenőrzés húsz százalékánál fel sem jegyzik a sofőr faji hovatartozását, másrészt teljesen világos, hogy a szegényebb feketék átlagosan rosszabb állapotban lévő autókkal járnak, így gyakoribb velük a probléma, gyakrabban állítják meg az autót egy kiégett izzó vagy egy füstölgő kipufogó miatt. A gyakoribb ellenőrzés tehát a szegénységgel hozható kapcsolatba, a feketék és a fehérek közti gazdasági aránytalanságokat pedig nem is kell magyarázni. Könnyen belátható, miért emleget Trump elnök gazdasági megoldásokat Floyd halála kapcsán.

Az utcára vonuló tömegeknek abban igazuk van, hogy valamit kezdeni kell az értelmetlen halálokkal.

Felesleges felsorolni a konkrét számokat, de évente körülbelül ezer-ezerkétszáz amerikait ölnek meg a rendőrök bevetés közben. Az áldozatok több mint fele fehér, az afroamerikaiak aránya változó ugyan, de általában 200-400 közé tehető. Ilyenkor azt mondják, ezek az adatok torzítanak, hiszen abszolút értékben jóval több fehér él Amerikában, mint fekete. Ez igaz, de amíg a háromszázmilliós Államokban 12-14% a feketék aránya, addig a jelenleg börtönbüntetését töltő 1,4 millió amerikai között 480 ezer fekete bőrű van. Adja magát a kérdés, miért? Rasszista az igazságszolgáltatás? Obama nyolcévnyi elnöksége után is? Vagy valami más a baj? 

Mondjuk ki, Chauvinnak már régen nem kellett volna szolgálnia, de nem azért, mert alsóbbrendűnek tartotta a feketéket. Brutalitása és frusztrációi miatt nem volt alkalmas rendőrnek.

Azért térdelt kilenc (!) percig az életéért könyörgő Floyd nyakán, mert mentálisan nem volt alkalmas rendőrnek, minden jel arra mutat, a szó hétköznapi értelmében pszichopata volt.

George Floyd halála kapcsán ez lenne a legnagyobb tanulság. Rossz ok-okozati összefüggéseket felállítva azonban esélytelen az előrelépés. Maradnak a viszkető ujjú rendőrök és az értelmetlen tragédiák. Faji hovatartozástól függetlenül.

Megjelent a Magyar7 2020/24. számában.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »