Nem jelent környezeti kockázatot a Liget Budapest

A Városliget Zrt. szerint a Közlekedési Múzeum tervezett munkálatai nem jelentenek környezeti kockázatot sem a Városligetre, sem a környező lakóépületekre, és ezt határozatában a Pest Megyei Kormányhivatal is megerősítette, írja az MTI.

Kedden a zuglói, ellenzékiek vezette önkormányzat újra amellett kardoskodott, hogy a Városliget Zrt. készíttessen környezeti vizsgálatokat a Közlekedési Múzeum és a környék építkezéseiről, hiába dobta azt vissza a kormányhivatal. A múzeumi negyed és a park átalakításáért felelős állami konzorcium viszont kitart amellett, hogy erre nincs szükség, épp azzal érvelve, hogy azt a hivatal sem tartja fontosnak. 

Azt, hogy a múzeumnál tervezett munkálatok nem jelentenek kockázatot, a kormányhivatal is megerősítette határozatában, miután az építkezéshez kapcsolódó előzetes vizsgálati dokumentáció megállapításai alapján nem rendelt el további vizsgálatokat. Az előzetes vizsgálati dokumentációt a komoly referenciákkal és szakmai tapasztalattal rendelkező FTV Geotechnikai, Geodéziai és Környezetvédelmi Zrt. készítette, amely teljes körűen vizsgálta a Közlekedési Múzeum rekonstrukciójának városképvédelmre, természetvédelemre, talajra, felszíni és felszín alatti vízre, zajra, rezgésre, levegőminőségre és hulladékgazdálkodásra gyakorolt hatásait – írták.

Azt is hozzátették, hogy köszönik a Párbeszéd politikusának, Zugló alpolgármesterének, Szabó Rebekának, hogy keddi kérvényével ráirányította a figyelmet a projektre. Valamint arra, hogy a tervezett fejlesztésekhez kapcsolódóan a cég „mindig a lehető legfelelősségteljesebben” jár el.

Álláspontjuk szerint ezt alátámasztja a az a csaknem ötszáz oldalas dokumentáció is, amelyet az említettek „feltételezhetően nem tanulmányoztak át”. Szerintük ez „alapjaiban cáfolja” az önkormányzat közleményének tartalmát.

A Városliget Zrt. megismételte, a Közlekedési Múzeum új épülete a jelenleginél kisebb alapterületen épül fel, ennek és a mostani felszíni parkoló megszüntetésének köszönhetően „több ezer négyzetméternyi zöldfelületet” kapnak vissza a parkhasználók. A hatályos városligeti építési szabályzattal összhangban folytatott tervezésnél a térszint alatti kiállítótereket növelték meg, így „a parkrehabilitáció során érintett fák számában sincs változás”. A korábbi tájékoztatás szerint a városligeti építkezéseknél „egyetlen egészséges fát sem vágnak ki”.

Hozzátették, hogy a Liget Budapest projekt valamennyi építési munkálatát a legismertebb környezettudatos épületminősítési rendszer (BREEAM) követelményei alapján tervezték, ennek köszönhetően az új épületek alacsony környezetterhelésű anyagokból készülnek majd, így garantált azok energiatakarékos üzemeltetése is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »