Nem járnak le a diákigazolványok – még

Nem járnak le a diákigazolványok – még

Fontos hírt kaptak a tanulók.

A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő további 60 napig elfogadják a diákigazolványokat – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.

Schanda Tamás közlése szerint az intézkedésnek köszönhetően a köznevelésben tanulók a 2019/2020-as tanév érvényesítő matricát, a felsőoktatásban hallgatók pedig a 2019/2020-as tanév első és második féléves matricát, illetve a 2020/2021-es tanév első féléves matricát is használhatják.

Hírdetés

Kifejtette, más országokhoz hasonlóan Magyarországon is meredeken emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma.

“Csak a megfelelő átoltottság elérésével tudjuk legyőzni a vírust, de addig is mindent meg kell tennünk, hogy fékezzük a terjedését. Éppen ezért a diákok, hallgatók, az iskolák és a felsőoktatási intézmények munkatársai védelme érdekében csökkentjük az érintkezéssel járó ügyintézési terhet” – hangsúlyozta.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »