Nem igazán érdekelte a tunéziaiakat a kiherélt parlament tagjainak megválasztása

Tunéziában rendkívül alacsony, 11,3 százalékos volt a szavazói részvétel a parlamenti választások vasárnap tartott második fordulójában.

Az előzetes adatokat Farúk Buaszker, az észak-afrikai ország választási bizottságának elnöke ismertette sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a 7,8 millió szavazásra jogosult állampolgárból 887 638-an adták le voksukat.

Ez alkalommal is több párt bojkottálta a voksolást.

A 161 tagú alsóház helyeiért 262 jelölt indult.

Hírdetés

A súlyos gazdasági nehézségekkel és belpolitikai válsággal küzdő észak-afrikai országban a legutóbbi voksolást is érdektelenség jellemezte. A legtöbb párt – köztük a Kaisz Szaíd elnök gyakori bírálójának számító, mérsékelt iszlamista Ennahda – bojkottálta a választásokat, mivel elutasították a voksolás alkotmányos alapjait és bírálták a választási törvényt.

A decemberben megrendezett első fordulón a regisztrált szavazók csupán 11,2 százaléka vett részt, és elemzők nem számítottak magasabb számokra a második fordulónál sem.

Az elnök márciusban oszlatta fel a parlamentet, tavaly nyáron pedig több alkotmányjogi reformmal bővítette a saját hatáskörét. Leváltotta a miniszterelnököt, majd a végrehajtó hatalmat megragadva rendeleti kormányzást vezetett be.

A módosítások nyomán az új törvényhozásnak szinte semmilyen jogköre nem lesz, amely lehetővé tenné az elnök feletti ellenőrzést.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »