Nem hiszi az MSZP, hogy Bárándy kilépne

Nem hiszi az MSZP, hogy Bárándy kilépne

Valótlanok azok a sajtóértesülések, amelyek szerint Bárándy Gergely kilépne az MSZP-ből és az LMP-ben folytatná politikai pályafutását – állította érdeklődésünkre a szocialista párt elnökségének több tagja. Az MSZP elnöke, Molnár Gyula az Echo TV-nek a Gyurcsány-párttal tervezett összefogásról azt mondta: az összes egyéni helyre megvannak a jelöltjeik, de hibának tartaná, ha a DK önállóan méretné meg magát a választásokon.

Nem lép ki a Magyar Szocialista Pártból Bárándy Gergely. Lapunk szocialista forrásai úgy fogalmaztak: Bárándy akkor sem igazolna át másik frakcióba, ha valamiért megsértődne, számára ugyanis nem egzisztenciális kérdés a képviselői munka.

A nevük elhallgatását kérő informátoraink a PestiSrácok által közölt értesüléssel szemben kizárták, hogy Bárándy más pártban folytatná politikai pályafutását, amelynek híre szerintük mindössze a Gyurcsány Ferencet és a DK-t erősítő, a szocialisták körüli zavarkeltés.

A nevük elhallgatását kérő informátoraink a PestiSrácok által közölt értesüléssel szemben kizárták, hogy Bárándy más pártban folytatná politikai pályafutását, amelynek híre szerintük mindössze a Gyurcsány Ferencet és a DK-t erősítő, a szocialisták körüli zavarkeltés.

Az elnökség egyes tagjai kizártnak tartják a politikus távozását Fotó: MTI

Szavaik szerint az MSZP számít arra, hogy a sajtóban minden olyan képviselőjükkel szemben felmerül majd ez a hír, aki nagy valószínűséggel nem szerepel majd befutó helyen a választásokon. Ezzel együtt az elmúlt időszakban többen is elhagyták az MSZP-t. Mint ismert: Demeter Márta az LMP-frakcióba távozott, Horváth Imre újpesti képviselő pedig akkor jelentette be kilépését, miután kiderült: körzetében pártja közös jelöltként a DK-s Varju Lászlót támogathatja a választáson.

– Az MSZP-nek a Gyurcsány-párttal közös listás indulás lenne a leghatékonyabb politikai lépés a választásokra – mondta az Echo TV-nek Molnár Gyula. A szocialista párt el­nöke – megtörve azt a bojkottot, amit a párt volt kormányfőjelöltje, Botka László a jobboldali médiumok ellen hirdetett meg – arról is nyilatkozott: a szocia­listáknak megvan a 106 egyéni jelöltjük, de folyamatosan tárgyalnak Gyurcsány Ferenccel arról, hogy mindenhol közösen induljanak. Megjegyezte, hogy szerinte hiba lenne, ha a DK önállóan szerepelne a választásokon, és abban bízik, hogy még karácsony előtt meg tudnak állapodni egymással.

Az ellenzéki összefogáshoz most már az LMP is csatlakozik, a jövőben bármikor visszaléphetnek jelöltjeik egy másik párt javára, ha a párt szövetségi politikája ezt megkívánja – erről döntött hétvégi kongresszusán az LMP. Mindez azt jelenti, hogy az LMP 2014-es és 2016-os kongresszusi határozata, mely szerint önállóan indulnak a következő választásokon, végképp megdőlhet.

Igaz, Gémesi György pártjával, az Új Kezdettel együttműködnek, de ezt azért tehetik meg, mert a kongresszus egyhangú szavazással döntött a szövetségkötésről. Arról viszont szó sem volt, hogy később más pártokkal összebútoroznának. Erről – miként a PestiSrácok írja – elvileg nem határozott a párt küldöttgyűlése.

A döntés szerint négy feltétel külön-külön fennállása esetén lehetővé teszik az aspiránsok visszaléptetését. Ebből három technikai jellegű, a negyedik viszont a párt szövetségkötési érdekeitől teszi függővé a fenti lépést, és azzal gyakorlatilag bármikor lehet érvelni.

A Pesti­Srácok úgy tudja, a támogatók között volt Hadházy Ákos társelnök, Schmuck Erzsébet, a Medgyessy-kormány egykori helyettes államtitkára, valamint Ábrahám Júlia és Ungár Péter elnökségi tagok is. Ungár támogatása azért furcsa, mert a hétvégi kongresszuson előkerült egy másik javaslat is, ez viszont épp ellentétes az elfogadottal.

A Csárdi Antal, a párt fővá­rosi képviselője által előterjesztett indítvány tartalmazta, hogy a 2018-as választás urnazárásakor is 106 képviselőjelöltje legyen az LMP-nek, ami kizárta volna a jelöltek mások javára való visszalépésének lehetőségét.

E javaslatot Ungáron kívül aláírta Ikotity István parlamenti képviselő, Vida Attila volt elnökségi titkár és Schiffer András korábbi társelnök is, ám a párt önálló indulását megerősítő előterjesztést még csak napirendre sem vették. Úgy tűnik tehát, az LMP, szakítva elvével, már kész arra, hogy az ellenzéki pártokkal koordináltan állítson jelöltet.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »