Nem hagyta magát a választási malac

A pityókás tolvaj és az ifjú hízó esete.

Éktelen visítás szabott gátat annak, hogy Cs. Sándor ne legyen törvénytelenül malactulajdonos – számol be az esetről a Heol.hu. Az bűntett részleteit alább változatlan formában közöljük:

„A Füzesabonyi Járási Ügyészség vádja szerint – tájékoztatott dr. Konkoly Thege László megyei főügyészségi sajtószóvivő – a helybeli Cs. Sándor idén május 1-jén döntött úgy, hogy egy kismalacot szerez magának. Aznap délután 3 óra tájban, miután felöntött a garatra, biciklivel elkerekezett a Tüzér utcába egy házhoz. Bemászott a kerítésen át az udvarra, s a minden oldalról fallal körülvett ólból az ajtajának kinyitása után megpróbált zsákmányként magával vinni egy 10 ezer forint értékű választási malacot. Arra azonban nem számított, hogy a jószágnak ez majd nem tetszik. A fiatal haszonállat ellenállt, hangosan visított, amire a tulajdonos azonnal odasietett. Végül a 21  éves férfi a sertést hátra hagyva elmenekült a helyszínről.”

A férfit gyorsított eljárásban nyolc hónap, egy évi próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtották. A próbaidő tartamára egyúttal elrendelték a pártfogó felügyeletét is – zárul az írás.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »