"Nem fogjuk tolni az árulók szekerét" – feloszlott Hajdú-Bihar legrégebbi Jobbik-alapszervezete is, a hajdúböszörményi önkormányzati képviselők függetlenként folytatják

"Nem fogjuk tolni az árulók szekerét" – feloszlott Hajdú-Bihar legrégebbi Jobbik-alapszervezete is, a hajdúböszörményi önkormányzati képviselők függetlenként folytatják

A Jobbik Magyarországért Mozgalom volt hajdúböszörményi tagjai az alábbi közleményt juttatták el szerkesztőségünkhöz.

Hajdúböszörményben a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapszervezetének taggyűlése a mai napon (augusztus 9-én – a szerk.) az Alapszabály 59. § szerint döntött a helyi alapszervezet jogutód nélküli feloszlásáról. Alapszervezetünk a megye legrégebbi, újraalakítás nélkül működő szervezete.

Volt olyan időszak, amikor több tagunk volt, mint Debrecennek. Az elért eredményeink és aktivitásunk ellenére a megye második legnagyobb városából, a 6. választókerület központjából 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban sem engedtek a saját körzetünkben hajdúböszörményi jelöltet indítani az országgyűlési választáson. Általánosságban elmondható, hogy a jó választási eredményeket többnyire a vidékiek tudták felmutatni, de a döntések meghozatalába a vidékieknek engedték legkevésbé a beleszólást. Áldozatos munkánk és aktivitásunk ellenére az szmsz-módosító javaslatainkat mindig lesöpörték az asztalról, még csak szavazni sem lehetett róla. A legutóbbi körlevélben pedig megnyugtattak minket, hogy a következő jobbikos kongresszusra nem is kell feltétlen a vidékieknek felutazni Budapestre, az akkor is határozatképes lesz.

Nagy Zoltán önkormányzati képviselő Hajdúböszörmény 3. számú egyéni választókerületében 2010-ben és 2014-ben is nyerni tudott. Gratuláció helyett annyit kaptunk középvezetői szintről, hogy „nem számít, ki, mióta tag és az sem, hogy milyen eredményeket ért el”. (Tudomásunk szerint a 2014-es önkormányzati választáson a 30 ezer lakos fölötti településeken mindössze 7 egyéni győzelmet tudhatott magáénak a Jobbik, melyből egy győzelmet Nagy Zoltán ért el Hajdúböszörményben.)

Tudomásunkra jutott, hogy a mi megyénkben is van olyan jobbikos középvezető, aki huzamosabb ideig kapott havi 400 ezer forintot a semmiért, miközben az alapszervezetünk kasszáját lenullázták. Négy évi takarékos gazdálkodással a helyi tagdíjakból és helyi adományokból készültünk volna a jövő évi önkormányzati választásokra, de hiába. Az anyagi csőd közelében levő jobbikos vezetésnek fontosabb volt arról értekezni, hogy támogassák-e pénzzel a Juhász Péter-féle, balliberális Együttet.

A Jobbik választási veresége számunkra nem volt meglepetés az országos vezetés folyamatos identitászavara miatt. Toroczkai László új vezetésében bízott a tagságunk, de sajnos a bundagyanús tisztújítás nem hozta meg a két éve várt belső megújulást. Az új országos elnöknek adtunk még egy esélyt, de mára világosan látszik, hogy irányított bábként folytatja a Jobbik amortizációját. Nem értjük, hogy a kilépési hullám elindulása után miért kellett még Dúró Dórát is kizárni, s ezzel olajat önteni a tűzre.

Azt pedig végképp nem értjük, hogy a Jobbik országos elnöksége miért olyan tanácsadó instrukcióit követte, aki a letelepedésikötvény-bizniszben érdekelt cég egyik tulajdonosa. Nem tudjuk kapott-e valaki pluszjuttatást a háttérhatalomtól azért az aljas munkáért, amit a Jobbik Magyarországért Mozgalommal műveltek, azt viszont kijelentjük, hogy nem fogjuk tolni az árulók szekerét. Fenti okokból következő érdektelenség és passzivitás miatt sajnos az utóbbi két évben több olyan tagunktól is meg kellett válnunk, akik igazi hazafiak.

A Jobbik országos vezetése az eredeti értékrendet és elveket teljesen feladta, ezért nem nehéz megjósolni, hogy a jövő évi önkormányzati választáson több körzetben vissza fogja léptetni jelöltjeit a szocialisták és a liberálisok javára. Pár napja meg is kezdték a tárgyalásokat a Demokratikus Koalícióval. Szerintünk a jobbikos képviselőjelöltek visszaléptetése csak a Mi Hazánk Mozgalom javára lenne elképzelhető. Az utóbbi két évben a Jobbik egyes vezetői sorozatosan rossz döntéseket hoztak (véleményünk szerint szándékosan), mellyel a Jobbik teljes lenullázását készítették elő. Ékes bizonyíték erre, hogy minden kilépőnek örülnek.

Személyes és közösségi sérelmeket, valamint a választási vereséget is túl tudta volna élni az alapszervezetünk,

de a nemzeti érdekek teljes feladását nem tudjuk megbocsájtani.

Nagy Zoltán 11 év után lemond Hajdúböszörmény Jobbik-alapszervezetének elnöki posztjáról, valamint a Jobbik országos választmányi tagságáról, és a lélek nélkül maradt Jobbik Magyarországért Mozgalomból kilép.

Pálinkás Csaba és Zöld László képviselők szintén kilépnek a Jobbik Magyarországért Mozgalomból.

A kilépett képviselők a hajdúböszörményi lakosok érdekeit ideiglenesen független képviselőként folytatják. Mindhárom képviselő kéri a felvételét a Mi Hazánk Mozgalomhoz.

Köszönjük mindenkinek az eddigi kitartást, áldozatos munkát és önzetlen segítséget.

Szebb jövőt!

Hajdúböszörmény, 2018. 08. 09.

A Jobbik Magyarországért Mozgalom volt hajdúböszörményi tagjai

Nagy Zoltán képviselő
Pálinkás Csaba képviselő
Zöld László képviselő

A Jobbik-központ lenyúlta és elköltötte a megyei és helyi szervezetek pénzét is

Vona: "Aki elpártolt, annak örülünk, hogy elpártolt!"

Átmenetileg független önkormányzati képviselőként folytatják munkájukat a Jobbikból kilépők – már 80 mandátumról tudunk (folyamatosan frissülő adatbázis)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »