Nem éppen magyarbarát a belügyminisztérium új SNS-es államtitkára

Nem éppen magyarbarát a belügyminisztérium új SNS-es államtitkára

 

A belügyminisztérium államtitkárává Liptószentmiklós SNS-es alpolgármesterét választották. Rudolf Urbanovič a romákkal és a magyarokkal is gyakran foglalkozik.

 

A DenníkN szerint a választások győztese nem a Smer, hanem az SNS. Legalábbis az erőviszonyok elosztása alapján, melynek során a Szlovák Nemzeti Pártnak befolyásos minisztériumokra sikerült szert tennie. Egyes államtitkárai azonban már most kérdéseket vetnek fel.

 

Az egyik közülük Urbanovič, aki írásaiban a cigányokra és a magyarokra is gyakran kitér. A Ján Slota vezette SNS híres volt a magyarellenes kijelentéseiről. Andrej Danko, a párt elnöke azonban állítja, hogy ez az SNS már más.

 

A magyarokat sem szereti

 

Urbanovič a magyarokkal kapcsolatban több publikációt jegyez. Az egyikben ezt írja: “ Reméljük, és tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy az MKP autonómia-törekvései soha ne valósuljanak meg…“. A rövid cikk Jaroslav Hašek cseh író történetével fejeződik be, aki 1907-ben Liptószentmiklóson a postán nem tudta magát megértetni a magyar hivatalnokkal.

 

“Nem emlékszem olyanra, hogy nyilvánosan fellépett volna a cigányok ellen. Viszont amikor megtudta, hogy a Most-Híd választási listáján indulok, nem tudta megállni, hogy be ne szóljon és epésen megjegyezze, hogy én vajon magyar vagyok-e.”  Árulta el a napilap kérdésére Liptószentmiklós korábbi polgármestere Alexander Slafkovský, akivel a városházáról ismerik egymást.

 

Slafkovský az idei parlamenti választásokon a Most-Híd listájának 41. helyén szerepelt.

 

DenníkN


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »