Nem engedték be az iráni légtérbe a Szaúd-Arábiába igyekvő bolgár kormányfő repülőgépét

Irán nem engedte be légterébe a bolgár kormánygépet, amelyen a Bojko Boriszov miniszterelnök vezette küldöttség utazott Rijádba, Szaúd-Arábia fővárosába.

A repülőgépnek megvolt minden szükséges engedélye, hogy Iránon át Szaúd-Arábiába repüljön, de amikor beléptek az iráni légtérbe, az ottani hatóságok távozásra szólították fel őket – közölte szerdán Ekaterina Zaharieva bolgár külügyminiszter.

Zaharieva, aki maga is a küldöttség tagja, azt mondta, hogy a gépnek vissza kellett fordulnia Törökországba "az utolsó pillanatban tett iráni visszautasítás" miatt. A gép engedélyt kapott, hogy Irántól nyugatra, az iraki légtérben folytassa útját Rijádba.

Teherántól azt a magyarázatot kapták, hogy az ottani hatóságok azért tagadták meg a légtérbe való belépést, mert a gép kissé eltért a tervezett útvonaltól. A bolgár hatóságokat azonban nem elégítette ki ez a magyarázat, és a külügyminisztériumba kérették Irán szófiai ügyvivőjét.

Boriszov az első bolgár kormányfő, aki Szaúd-Arábiába látogatott. Bulgária januárban veszi át az Európai Unió soros elnöki tisztét.

A szunnita muzulmán Szaúd-Arábia és a síita Irán térségbeli ellenlábasok, szemben álló feleket támogatnak a közel-keleti térségben folyó háborúkban és politikai válságokban.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »