Nem díjazták a zsaruk Attila ámokfutását

Nem díjazták a zsaruk Attila ámokfutását

Nem díjazták a zsaruk Attila ámokfutását

A nyomozás adatai szerint a most 25 éves férfi és két társa 2019. február 2-án, este, Szabadszálláson szóváltásba keveredett két helybélivel. A sértetteket mindhárman megverték, megrugdosták, amelynek következtében az áldozatok megsérültek.  

Hírdetés

A háromfős társaságnak nem ez volt az első verekedése ezen az estén. Kevéssel ezt megelőzően már belekötöttek egy baráti kör tagjaiba, akik közül az egyik fiatalt szintén bántalmazták.

Az egyik gyanúsított – K. Attila szabadszállási lakos – néhány nappal később további, hasonló cselekményeket is elkövetett a gyanú szerint. Február 14-én, este először egy ismerőse házának az ajtaját rúgta be. Az épületben tartózkodókat megfenyegette, majd egyiküket ököllel meg is ütötte. Ezután elment az apósa házához, ahol a lakókat kizavarta az épületből, felesége apját pedig lefejelte.

A Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság nyomozói K. Attilát elfogták és őrizetbe vették, majd kihallgatását követően előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

A jelenleg is letartóztatásban lévő férfit csoportos garázdaság bűntettével, súlyos testi sértés bűntett kísérletével, zaklatás és magánlaksértés vétségével is gyanúsítják. Szabadlábon védekező társai garázdaság és testi sértés miatt felelhetnek a bíróság előtt.

A rendőrök a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban átadták az illetékes ügyészségnek.


Forrás:privatkopo.hu
Tovább a cikkre »