Lehetett volna értelme is! Ahogy lett mondjuk az 1992-es rio-i Föld-csúcsnak, amely végre globális perspektívába helyezte a környezetvédelem kérdéseit. Hogy az erre épülő Kiotói, majd Párizsi Jegyzőkönyvnek már különösebb hatása nem lett, hát Istenem, ez van. Viszont az mégsincs rendben, hogy Glasgowban a világ hatalmasai megint nekiálltak előadni ugyanezt a darabot.
Október 31-én indult és november 12-én zárul az aktuális klímacsúcs a skóciai Glasgow-ban. Bár messze még a vége, a világ dolgait igazítók magánrepülőgépeiken már oda-vissza megtették a távot, kicsit szundikáltak, nagyokat mondtak, aztán ment mindenki a maga dolgára. A hivatalos program szerint az állam- és kormányfők a találkozó első két napjának csúcstalálkozója után távoztak Skóciából, az ülés további szakaszában a kormányok által tett vállalások technikai kidolgozása kerül napirendre szakértők részvételével. A nagypolitika alaposan rákészült a COP26-ra, amelyet tavaly a koronavírus-járvány miatt el kellett halasztani. Aki még nem unt bele a témába, az az elmúlt hetekben megtudhatta Károly hercegtől, hogy „szó szerint az utolsó pillanatban vagyunk” ahhoz, hogy megmentsük a bolygót, Boris Johnson brit miniszterelnöktől azt, hogy „a klímaváltozással 5-1-es vesztésre állunk a félidőben” (a COP-26-os előadása után Johnson már javított valamit az álláson, közölte „egy-két góllal feljöttünk”), von der Leyen pedig bebizonyította a nyilvánvalót, ha saját kényelméről van szó, a zöld kérdés a politikus számára is másodlagos.
Értelme is van, meg nem is
Hiba lenne elfelejteni, hogy az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének Glasgowban zajló 26. ülésén (COP26) van azért valami haszna. Biden például szundikálhatott egy jót, de az állandó riogatás mellett belefért az is, hogy tető alá hozzanak egy egymilliárdos erdővédelmi alapot. Más kérdés, hogy a hangzatos vállalások, mondjuk, az addigra nagyjából kétmilliárdosra duzzadó India majd 2070-re teljesen karbonsemleges lesz, inkább egy sci-fi regény lapjaira, semmint a realitások talajára kívánkozik.
Ahogy talán az a politikusok és a nekik szekundáló sajtótermékek által felvázolt forgatókönyv is, amely a COP26 apropóján már megint a lehető legsötétebb jövőt vetítette elénk.
A szélesebb nagyközönségnek szóló, környezetvédelemmel, klímaváltozással foglalkozó írások COP26 margójára alaposan megszaporodtak az elmúlt hetekben. Ezek nagy része, bár olyan rendkívül fontos témákra hívta fel a figyelmet, mint a pusztuló sokféleség, az ivóvíz-hiány vagy bizonyos, egyre élhetetlenebbé váló régiók, azonban megfeledkezett egy nagyon fontos tényről. Szinte kivétel nélkül mindegyik a legrosszabb forgatókönyv alapján modellezte a ránk váró jövőt. Tulajdonképpen ugyanezt a hibát követték el, amelyet a koronavírus-járvány elején is, a legsötétebb jövőt felvázolva túlszaturálták az olvasókat, félő, ugyanilyen eredménnyel. A tudósokba és a tudományba vetett bizalom elvesztését azóta sem sikerült pótolni (lásd: oltásszkepticizmus), joggal tarthatunk tőle, ugyanígy jár a klímaválság is. Az állandó riogatás miatt nem vesszük komolyan a veszélyt.
Félreértés ne essék, a klímaváltozás nem hit kérdése, ahogy faji sokféleség eltűnése sem.
Létező, nagyon fontos és megoldandó problémák ezek, más kérdés, hogy az állandó riogatás és a kibocsátás-fetisizmus miként járul hozzá a megoldáshoz. Valószínűleg sehogy, sőt, épphogy árt, ugyanis az európai polgárok nagy részét még mindig baromira nem érdekli, hogy 2,1 vagy 2,2%-kal emelkedik a CO2-kibocsátás, ha kénytelen másfélszer annyit fizetni a földgázért vagy az elektromos áramért, pusztán azért, mert politikusai teljesen félreértik, hogy is kellene környezetet védeni. Nem a szándékkal van baj, az méltánylandó. Viszont a választott megoldások szakmailag, a magánrepülőzős képmutatás pedig emberileg vetnek fel egy csomó problémát.
Mind meghalunk!
A klímaváltozás ma már széles körben, gyakorlatilag az összes kutató által elfogadott tény. Bár folynak az utóvédharcok, az is eldöntetettnek tekinthető, hogy az emberi tevékenység fokozza a klímaváltozás mértékét (ez egy fontos distinkció: az emberiség jelenlegi tudásunk szerint nem elsődleges okozója annak!), amiben érdemi vita van az a modellek kérdése.
A klímaváltozás hatásainak kutatására az ENSZ 1988-ban létrehozta a Éghajlatváltozási Kormányközi Testületet (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC), amely az elmúlt harminc évben számtalan modellt dolgozott ki. Az egyik legismertebb az úgy nevezett reprezentatív koncentrációs út (Representative Concentration Pathway), amely az üvegházhatású gázok légköri koncentrációjának feltételezett alakulása alapján jósolja meg a földi élet alakulását. Általában négy RCP-t használnak modellezésre, 2,6-os, 4,5-es, 6-os és 8.5-es megjelöléssel (ma már van 1,9-es, 3,4-es és hetes modell is). Minél nagyobb ez az érték (a Watt/négyzetméterben kifejezett sugárzási kényszer) annál durvább a forgatókönyv. A 2,6-os modell jelentős javulást, a 8,5-es pedig jelentős romlást feltételez a környezetvédelmi erőfeszítések területén, magától értetődően mindkét szélsőséges lehetőség valószínűtlennek tűnik. Csakhogy!
A világsajtóban megjelent szenzációhajhász, klímafatalista írások nagy része az RCP8,5, tehát a lehető legrosszabb forgatókönyv történéseire épül, a nyugati sajtóban ezt gyakran „business as usual”, azaz „csak a szokásos”- forgatókönyvként emlegetik.
Tehát a legnagyobb baj az, hogy a klímaváltozásról szóló, nyilvános, nem szakmai diskurzus egy olyan forgatókönyvre épül, amely (szerencsére) sohasem valósul meg. A kutatók már kidolgozásakor is igen valószínűtlennek tartották, az elmúlt évtizedek klímapolitikai lépéseinek köszönhetően pedig biztossá is vált, hogy nem lesz belőle semmi. Nem véletlenül dolgozták ki alternatívaként a szintén elég borzasztó, de valamivel valószínűbb RCP7-es modellt.
A 8,5-es modell két alapvető feltételre épül. Az egyik, hogy sehol a világon, semmilyen(!) környezetvédelmi szabályozás nincs érvényben, a másik pedig, hogy az emberi környezetszennyezés „a szokásos” mértékben folytatódik. Ezek közül azonban jelen állás szerint egyik sem igaz és talán soha nem is lesz az. Szerencsére! Ennek ellenére sorra jelennek meg nagyközönségnek szánt cikkek azzal a felkiáltással, ha így folytatjuk dolgainkat, annak beláthatatlan következményei lesznek, majd ezután következik a 8,5-es modell (soha meg nem valósuló) forgatókönyvének bemutatása.
A mögöttes szándékot, némi jóindulattal, magyarázzuk tájékozatlansággal és azzal, hogy tulajdonképpen jót akarnak (ha meg rosszindulatóak akarunk lenni, mondjuk ki nyugodtan, puszta szenzációkeltésről van szó). Mit árthat, ha attól is megvédjük a bolygót, ami nem fenyegeti? Ráadásul attól még, hogy a 8,5-es modellben használt károsanyag-koncentrációktól nem kell tartanunk, egyáltalán nem biztos, hogy a forgatókönyv egyes elemei nem valósulnak meg alacsonyabb koncentrációk mellett. A bolygó klímája annyira összetett, az azt alakító paraméterek pedig olyan szoros visszacsatolási rendszerben vannak egymással, hogy nem lehet kizárni ezt a lehetőséget.
Nem véletlen, hogy a 8,5-es, illetve immár a 7-es forgatókönyv is élénk tudományos viták tárgya.
Csakhogy mindez nem változtat a végső konklúzión!
A klímariogatás nem használ sem a társadalomnak, sem a döntéshozóknak. Az átlagpolgárt vagy feleslegesen megijeszti, vagy még nagyobb elutasításra serkenti, a politikusokat pedig belehajszolja egy döntési spirálba, amelynek a végén nyugat-európai átlagpolgár attól retteghet, kénytelen lesz sötét lakásban tölteni a karácsonyt.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
