Nem csak a megtakarítók, a pénzügyi szakemberek is sorban álltak lakáskasszát kötni

Nem csak a megtakarítók, a pénzügyi szakemberek is sorban álltak lakáskasszát kötni

Pikáns módon éppen október 16-án tartották a Portfolio Öngondoskodás 2018 konferenciát, azon a napon, melyen a Fidesz elvette a lakáscélra takarékoskodók állami támogatását. A konferencián a szakportál beszámolója szerint biztosítói, banki, alapkezelői, brókerpiaci és lakástakarék-pénztári vezetők vettek részt, és természetesen az egy nap alatt áterőltetett törvénymódosítás volt a beszédtéma.

A helyben készített felmérés szerint a hír hallatára a résztvevők 47 százaléka is nyitott volna lakás-takarékpénztári számlát az utolsó pillanatban, de már maximálisan kihasználta ezt a lehetőséget, míg 33 százalékuk még gyermekeiket kedvezményezettként megjelölve kihasználta az utolsó órák adta lehetőséget. Azaz a megtakarítani szándékozó magyar polgárok mellett a szakma képviselői is jó lehetőségnek tartották a lakáskasszákat, múlt hét hétfőn és kedden ezért kígyóztak kígyók hosszú sorok az ilyen terméket értékesítő pénzintézetek fiókjai előtt.

A szakmai panelbeszélgetés résztvevői abban egyetértettek, hogy a lakáskasszaszektor nem volt tökéletes, de kifejtették, nem az állami támogatás elvétele lett volna a megoldás. A konferencia közönsége is így gondolta, a helyben készített felmérés adatai azt mutatják, mindössze 2 százalék szerint volt sok a visszaélés,

elsöprő, kétharmados többség (67 százalék) elítélte az állami támogatás megvonását, míg 31 százalék azt mondta, elég lett volna a szabályokat módosítani.

Erre több lehetőség is lett volna, lapunk ebben a cikkben szedte össze azokat a lehetőségeket, melyek a Fidesz által kifogásolt úgynevezett luxusprofit megnyirbálását vagy az állami támogatás – állítólag – szaunára, medencére történt felhasználásának kiküszöbölését lehetővé tette volna:


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »