Nem csak a cserkészkorosztálynak szól a Cserkész februári lapszáma

Megjelent a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség lapja 30. évfolyamának 2. száma.

A Csapatbemutatóban ezúttal az ipolysági 27. számú Szent Imre cserkészcsapatot mutatja be a Katona Attila csapatparancsnokkal készült beszélgetés során Ódor Olivér.

Az ültessünk otthon című írásban Flóra ad tippeket arra, hogyan termesszünk akár az ablakban is növényeket, miáltal a szoba új élettel telik meg.

A Romkonyha a vegetariánus és gluténmentes étrendet követőknek kedveskedik az almás-mandulás golyócskák elkészítésének leírásával.

Emese a Legyél te is tudatos vásárló című tanulmányában nyolc tippel segíti azokat, akiknek számára fontos a környezet és az élővilág védelme. Az olvasó ezek alapján rájön arra, hogy vásárlás közben olyan döntéseket hozhat, amelyekkel a világ is jól jár.

A globális felmelegedésről – magyarul című írás arról a létező jelenségről szól, melyet mi, emberek felpörgettünk, és amelyet nem hagyhatunk figyelmen kívül. „Mit tehetünk mi, cserkészek a globális felmelegedés ellen?” – teszi fel a kérdést a szerző, melyet sok hasznos tanáccsal válaszol meg.

Az élelmiszeripar kulisszatitkai rovatban Köteles Ági oszt meg pár hasznos tippet az étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tudnivalókról Az étek, ami kiegészít című írásában.

Hírdetés

A gyakorlati cserkésztudás rovat ötleteket ad arra, hogyan lehet takarékoskodni a nyári táborok alkalmával a faanyaggal és a vízzel. Minderre Gyuri hívja fel az olvasó figyelmét, majd leszögezi: „Gondolkodjunk előre, próbáljunk ki új módszereket, tervezzünk előre, hogy kevesebbet fogyasszunk. Otthon, táborban, bármikor.”

New year, new me, new wardrobe? címmel Péter Dominika ad tippeket arra, hogyan legyünk egyediek és kreatívak a régi ruhatár felújítása terén. A vágd, fesd, hímezd, varrd át és a díszítsd szavakkal és tanácsokkal motiválja és bátorítja az olvasót.

Flóra a Kihívások rovatban az újévi bakancslistához és a célok eléréséhez nyújt ötleteket a zsoltárossal: „Taníts meg számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!”

A Tudáskuckóban tesztelhető mindaz, amit a környezetszennyezés káros hatásairól tudni lehet, melynek helyes megfejtésével egy olyan szó kerül előtérbe, aminek gyakorlása segíti a hulladékgazdálkodás helyes irányát. Majd újabb oldalakra lapozva sok mindent megtud az olvasó a hulladékok lebomlási idejéről, a hulladékválogatásról és a szelektálás módjairól Schvikker Flóra tanácsai alapján.

A Névjegy rovatban a „Merjetek gyerekek maradni!” riportban Flóra kérdéseire Gál Erik, az SZMCS elnöke válaszol, elhivatottságról, tábori élményekről, a hatodik cserkésztörvény szellemiségéről és mindarról, melyet egy cserkészvezető fontosnak tart.

Stuki írásából megtudható, mi történik a hulladékkal, mi lesz belőle, és azt, mi a megoldás. Rengeteg ötletet ad arra vonatkozóan, hogyan és milyen játékok készülhetnek újrahasznosítás gyanánt a hulladékokból.

Angi arra a kérdésre ad választ, „Miért fogyasszunk hazai zöldséget és gyümölcsöt?”.  Fény derül az importálás folyamataira és azokra az előnyökre, melyeket a helyi termények fogyasztásával érhetünk el.

A Naptár eligazít abban, hogy februártól áprilisig bezáróan milyen szövetségi rendezvények várják a cserkészeket.

Végezetül Csuka kalandja olvasható fényképes beszámolóval fűszerezve a „Majdnem hótalpazás az Ördöglakodalma-hágó környékén” című írásban.


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »