Nem bízik a szankciók feloldásában Vlagyimir Putyin

Az orosz elnök nem hiszi, hogy a közeljövőben feloldanák az Oroszország ellen ukrajnai beavatkozása miatt bevezetett nyugati gazdasági szankciókat.

Vlagyimir Putyin erről csütörtökön a 14. alkalommal megrendezett éves televíziós fórumán beszélt, rámutatva, hogy a Nyugattal szembeni orosz korlátozások ugyanaddig maradnak érvényben, ameddig az Oroszország elleni gazdasági büntetőintézkedések. A 3 óra 40 percig tartó élő adás során emlékeztetett rá, hogy Moszkva csak fél évvel az EU-szankciók után vezetett be válaszlépéseket.

Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy idegen országok “nem léphetnek fel az erő pozíciójából”, és diktálhatnak “birodalmi ambíciókból” kiindulva, hanem tiszteletteljesen kell viszonyulniuk minden partnerükhöz, így Oroszországhoz is.

Elmondta, hogy Oroszországnak legalább négy évre elegendő devizatartalékai vannak, ha azok felhasználásának üteme nem haladja meg a jelenlegi szintet. Elismerte, hogy az orosz gazdaság helyzete nem rendezett, de a trendet pozitívnak nevezte. Az orosz kormány idén is kisebb, 0,3 százalékos GDP-csökkenést vár, de jövőre már 1,4 százalékos növekedésre számít. Hangsúlyozta, hogy strukturális gazdasági átalakításra, nem pedig bankóprésre van szükség.

A tikos offshore-cégekre vonatkozó “panamai iratok” kiszivárogtatását “provokációnak” nevezte és egyértelműen arra célzott, hogy az ügy mögött amerikai tisztségviselők állnak. Rámutatott hogy az ezekről elsőként beszámoló Süddeutche Zeitung az amerikai Goldman Sachs bank birtokában lévő médiakonzorcium része. Hangsúlyozta: az akció célja az volt, hogy kétségeket keltsen egyes személyekkel kapcsolatban, és hangot adott meggyőződésének, hogy az orosz parlamenti választások közeledtével a hasonló esetek gyakoriakká válnak.

Hangsúlyozta, hogy Oroszországot nem lehet manipulálni, hanem tisztelettel és egyenlő félként kell kezelni, ahogyan azt ő is teszi más államokkal, ekkép lehet kompromisszumot elérni.

Putyin reményét fejezte ki, hogy az új ukrán kormány – amelynek összetételét nem kívánta kommentálni – pragmatikus, az ukrán nép és nem “külföldi struktúrák” érdekeinek megfelelően fogja irányítani az országot. A minszki megállapodások végrehajtásának elakadásáért Kijevet hibáztatta és felszólította a Nyugatot, hogy használja fel befolyását azok betartatása érdekében. 

Az orosz elnök hangot adott meggyőződésének, hogy Kelet-Ukrajnában nem lesznek  jelentősebb harcok. Elmondta, hogy az orosz bíróság által 22 évre ítélt Nagyija Szavcsenko helikopterpilóta ügyében Oroszország kapcsolatban áll Ukrajnával. 

Miután a krími idegenforgalmi szakemberek meghívták, hogy töltse a félszigeten a szabadságát, ígéretet tett rá, hogy több az Oroszországhoz csatolt területre látogat. Putyin támogatásáról biztosította azt a kezdeményezést, hogy az EBESZ kelet-ukrajnai megfigyelői fegyvert viselhessenek. 

Az elnök szerint Oroszország kész segítő és baráti kezet nyújtani bármelyik partnerének, ha azt maga is akarja. Putyin egy 12 éves kislány kérdésére válaszolt így, aki azt szerette volna megtudni, hogy Petro Porosenko ukrán vagy Recep Tayyip Erdogan török elnököt mentené-e meg, ha vízben fuldokolna.

Válaszában az orosz vezető azonban hangot adott annak a meggyőződésének is, hogy “ha valaki úgy döntött, hogy megfullad, azt lehetetlen megmenteni”. 

Putyin igyekezett megnyugtatni a nézőket, hogy Oroszország nincs ellenségek gyűrűjében, a világ országainak túlnyomó többségével jó a viszonya. Szavai szerint Oroszország Törökországra is barátként tekint, de – Erdoganra utalva – megjegyezte, hogy egyes politikusokkal, akiknek magatartása nem megfelelő, problémái vannak.

A hegyi-karabahi konfliktussal kapcsolatban leszögezte, hogy annak hosszú távú megoldása érdekében kompromisszumra kell jutni, ami csakis tárgyalásos úton lehetséges. 

Szíriáról szólva az elnök ugyancsak azt hangoztatta, hogy a válságot nem katonai eszközökkel, hanem tárgyalásos úton kell megoldani, amibe a helyi kurdokat is be kell vonni. Mindazonáltal rámutatott, hogy a szíriai kormányerők a részleges orosz csapatkivonás után is képes voltak támadó hadműveletekre, egyebek között Palmüra visszafoglalására. Putyin szerint Szíriát a szíriaiaknak kell felszabadítaniuk, de Oroszország mindent elkövet az ellen, hogy Szíriában tovább romoljon a helyzet. Kiemelte, hogy az orosz katonai fellépés nyomán növekedni fognak az ország fegyvereladásai.

Putyin szerint Barack Obama amerikai elnök nem tanult az Irakban elkövetett hibákból, amikor beavatkozott Líbiában, és korrektnek nevezte, amiért ezt a tévedését elismerte. Óvta attól Obamát, hogy ezt Szíriával kapcsolatban is elkövesse.

Az orosz elnök elismerte, hogy Oroszországban továbbra is fennáll a terrorizmus veszélye.   Úgy vélekedett, hogy az mindig is fenyegetni fog, ha nem fordítanak elegendő figyelmet az ellene való harcra.

Putyin az adás során megjegyezte, hogy az amerikai politikában régóta a Bush és a Clinton család gyakorol meghatározó szerepet és felvetette a kérdést: Hol van a váltakozás? 

Az orosz elnök kitért a magánéletére vonatkozó kérdések elől. Mint mondta, régóta “megbékélt” azzal, hogy a nagy az érdeklődés az iránt, hogy ki lesz az új first lady de szerinte ez a kérdés “nem elsőrendű fontosságú”. 

“De lehet, hogy valamikor ki tudom majd elégíteni az önök kíváncsiságát” – mondta.

Tréfásan hozzáfűzte: nem tudja, hogy az a téma hogyan befolyásolná a valuta-árfolyamat, vagy a kőolaj árát.

Kijelentette: még korai arról beszélni, hogy jelöltetni kívánja-e magát a 2018-as elnökválasztáson.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »