Nem bír a konkurenciával, felhagy az okostelefon-gyártással az LG

Nem bír a konkurenciával, felhagy az okostelefon-gyártással az LG

A dél-koreia LG Electronics elektronikai és elektromos készülék- és berendezésgyártó konszern július végével felhagy a veszteséges okostelefon-gyártással. Ezzel az LG lesz az első közismert márka, mely teljesen kivonul a piacról.

Az LG 2015 második negyedéve óta gyártotta veszteséggel az okostelefonokat, az ágazat halmozott vesztesége azóta megközelítette a 4,5 milliárd dollárt (mintegy 3,83 milliárd euró). A cég az utóbbi időszakban vevőt keresett mobilgyártó ágazatára, de ez nem járt sikerrel. Az LG jelenleg mintegy 2 százalékos részesedéssel rendelkezik a globális okostelefon-piacon.

Az LG tavaly világszerte mintegy 23 millió telefont tudott eladni, miközben például a Samsung 256 milliót értékesített.

Hírdetés

Az LG öt üzletágából az okostelefon-gyártó a legkisebb, a cég teljes bevételének 7 százaléka keletkezik itt. A cég közleménye szerint július 31. után is értékesíti a raktáron lévő okostelefonjait és bizonyos ideig biztosítja a szervízszolgáltatást, illetve a szoftveres frissítéseket. Az LG volt az egyik első cég a világon, amely Android operációs rendszert alkalmazott mobiltelefonjaiban.

A jelek szerint a jövőben az LG a telefongyártásból felszabaduló kapacitásait inkább az elektromos autókba való alkatrészekre, robotikára, mesterséges intelligenciára, vagy épp az okosházakra fókuszálja majd.

teraz.sk, mti


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »