Nem bezáratná, felújítaná a Szent János Kórházat a Jobbik

Nem bezáratná, felújítaná a Szent János Kórházat a Jobbik

 A Jobbik szerint a Szent János Kórház tervezett megszüntetése sem a budaiak, sem a gyógyulni vágyók érdekeit nem képviseli, ugyanakkor az új szuperkórházakra szánt összeg mintegy harmadából új ellátási struktúra épülhetne ki a meglévő budai kórházban.

Rig Lajos, a párt országgyűlési képviselője az MTI-nek vasárnap kifejtette: kormány- és lapinformációk szerint a több mint egymillió ember ellátását biztosító és 744 aktív ággyal rendelkező Szent János Kórházat – mint aktív betegellátó intézményt – megszüntetik, az aktív ágyakat pedig a tervek szerint egy új intézményben üzemeltetnék tovább. 
 

Jelentős változásokról szólnak a pletykák

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, a Népszabadság értesülései szerint a kormány az Etele tér környékén építené fel az új budapesti szuperkórházat, a a Péterfy és a Szent János kórház pedig bezárhat. Részletek itt.

 
A képviselő a Szent János Kórház előnyeként említette, hogy frekventált helyen van, illetve sok olyan osztállyal rendelkezik, amely vidéki kórházakban nincsen.
 
Elmondása szerint a kórház vezetése által letett felújítási koncepcióra korábban nem jutott sem kormányzati, sem uniós forrás,
 
azonban most a szuperkórházakra szánt mintegy 335 milliárd forint egyharmadából 21. századi rendszer alakulhatna ki. 
 
Beszámolt arról is, hogy a Jobbik aláírásgyűjtésbe kezdett a “kórházrombolás” ellen, a dokumentumot eljuttatják Ónodi Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár részére és azt várják, hogy a választópolgárok akaratát, és az érdekképviseletek álláspontját figyelembe véve olyan koncepciót hajtson végre a kormány, amely minden fél számára elfogadható.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »