Nem betiltaná, hanem megadóztatná az Ubert a Jobbik

Nem betiltaná, hanem megadóztatná az Ubert a Jobbik

MTI nyomán

 A Jobbik a közösségi gazdaság – úgynevezett sharing economy – működési kereteinek kialakítását kezdeményezi.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy ennek érdekében határozati javaslatot nyújtottak be a parlamentnek és elsősorban a személyszállítási szolgáltatások (Uber) és az albérletek (Airbnb) területén sürgetik a szabályozást.

A jobbikos politikus közölte:

sem a tiltással, sem az adóelkerülési mechanizmusok engedélyezésével

nem tudnak azonosulni, ezért például az Uber esetében – a lakáskiadásokhoz hasonló – átalány típusú adózást képzelnek el

A Jobbik már múlt héten bejelentette, hogy nem támogatja a mobil applikáció betiltását, ám a multinacionális cég közteherviselés alóli kibújását is elfogadhatatlannaki tartják.

“A XXI. század platformján sajnos most kissé egyedül érezzük magunkat, ebben az érzelmi alapú vitában a Jobbik áll a szakmaiság oldalán, így a társadalom legtöbb csoportjának a véleményét képviselni tudjuk”

 – fogalmazott akkor Z. Kárpát Dániel, hozzátéve, hogy a “szánalmasnak” tartja azt a “tötymörgést” is, amit a kormány az Airbnb és más közösségi megosztó oldalak tevékenysége kapcsán folytat. Rámutatott: több ezer ingatlant vontaki a fővárosi albérleti piacról, ezekkel egekbe lökték a lakásbérleti árakat.

 

 

 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »