Nem beszélő szomszédok

Sokféleképpen körülírható, hogy a rendszerváltást követően miként alakult Magyarországnak a szomszédos államokhoz fűződő viszonya, a legtalálóbb jelző azonban talán az, hogy hullámzóan. 

Előfordultak időszakok, amikor például a magyar–román vagy a magyar–szlovák relációban valóságos hidegháborús hangulat uralkodott, és ez az állapot bizony alaposan kihatott az utódállamokban élő magyar közösségek életére is. Ami nem véletlen, hiszen Magyarország esetében – a jobboldali kormányok idején legalábbis – a nemzetpolitika alapvetően meghatározza a szomszédságpolitikát, amelyre ekképpen jelentősen rányomja a bélyegét a határon túli magyarok helyzete. Vagyis mindezt tulajdonképpen állandó kölcsönhatásként kell felfogni, hiszen ha Budapest jó viszonyt ápol valamelyik szomszédjával, akkor az kedvező helyzetet feltételez az adott államban élő magyarok tekintetében, viszont ha valamelyik utódállamban elnyomják a magyarokat, akkor értelemszerűen nem beszélhetünk fellendülésről a szomszédságpolitika terén.

Ebben az összefüggésben is érdekes, mi a helyzet jelenleg a régióban. Magyar–szerb viszonylatban a felek egyetértenek abban, hogy „történelmi csúcson, maximumon” vannak a kétoldalú kapcsolatok, a két ország kormánya épp a minap tartotta harmadik együttes ülését, a részleges autonómiával rendelkező vajdasági magyarok pedig azt vallják, hogy ők is profitálhatnak ebből a kegyelmi állapotból.

Az állampolgárság ügyében dúló viták ellenére Budapest és Pozsony ma már számos kérdésben egyetértésre jutott, és bár a kettős állampolgárság intézménye, a magyar nyelvű oktatás támogatása kapcsán továbbra sincs egyetértés, politikailag jelentősen javult a szlovák–magyar viszony. Ugyanez elmondható horvát, osztrák és ukrán viszonylatban is – bár a kelet-ukrajnai helyzet visszavetette a kétoldalú kapcsolatokat, a napokban magyar–ukrán gazdasági fórumon vázolták az előrelépés lehetőségeit.

Nos ehhez képest a román–magyar viszony egyszerűen siralmas: a Ponta-kormánnyal folytatott nyilatkozatháború után teljesen elültek az intézményes kapcsolatok, közös elképzelésnek, projektnek se híre, se hamva, mintha a két országot nem egy folyamatosan légiesülő határ, hanem legalább több ezer kilométer választaná el egymástól.

Csak remélni lehet, hogy ez az állapot a decemberi parlamenti választásokat követően megváltozik, és a majdani bukaresti kormánnyal újra lehet indítani a párbeszédet a közös ügyekről: a kisebbségi kérdésről, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről. Fennáll viszont a veszély, hogy a román baloldal esetleges hatalomra kerülése esetén a jelenlegi semmilyen viszony tartóssá válik, márpedig ez nem szolgálná sem a szomszédságpolitika, sem az erdélyi magyarság javát.


Forrás:kronika.ro
Tovább a cikkre »