Nem az uniós határvédelem dolga, hogy a kontinensfoglalókat kihalássza a tengerből

Nem szabad beengedni az Európai Unióba az illegálisan érkező embereket, és a Görögországban tartózkodó menekülteknek is mind távozniuk kell – mondta az osztrák külügyminiszter egy szerdai német lapinterjúban, amelyben arról is beszélt, hogy irányváltásra van szükség az Oroszország elleni szankciók ügyében, a büntetés helyett az ösztönzésre kell építeni.

Magyar Menedék - Chemtrail

Sebastian Kurz a Die Welt című lapban közölt interjúban hangsúlyozta, hogy az uniós határvédelmi szervezet megerősítése ugyan helyes lépés, de ha tevékenységének az a célja, hogy kimentse az embereket a Földközi-tengerből és minél gyorsabban eljuttassa őket Közép-Európába, akkor nem csökken az Észak-Afrikából az EU felé irányuló migráció, és nem csökken a halottak száma sem a tenger hullámsírjában.

Ezért “egyértelmű politikára” van szükség: mindenkit meg kell állítani az uniós külső határon, aki illegálisan indult el az EU felé, majd el kell látni és vissza kell szállítani őket. A másik lehetőség csak az lehet, hogy önként visszafordulnak valamely tranzitországba vagy hazájukba.

Az illegális migráció így nagy mértékben csökkenne – tette hozzá az Osztrák Néppárt (ÖVP) politikusa. Kiemelte, hogy amikor először beszélt arról, hogy ausztrál mintára az EU-n kívül kell biztonságba helyezni (a migránsokat), még nagy volt a felháborodás, most viszont már ez az EU hivatalos koncepciója, elképzelése a válság kezeléséről.

Mint mondta, a táborok működhetnének valamennyi származási és tranzitországban, amelyekben van lehetőség üzemeltetésükre a nemzetközi szervezetekkel együttműködésben. Így például lehetne befogadótábort építeni a menekülteknek Libanonban, Tunéziában, de akár Grúziában is.

Arra a felvetésre, hogy az ausztrál modellt a menekültekkel szemben előforduló embertelen bánásmód miatt is bírálják, azt mondta, hogy az esetleges visszaéléseket nem szabad eltűrni, de tudomásul kell venni, hogy “egy egyiptomi, libanoni vagy törökországi menekülttáborban soha nem lesznek annyira jók az életkörülmények, mint Ausztriában vagy Németországban”.

Sebastian Kurz szerint a Görögországban tartózkodó menekülteknek is távozniuk kell, “vissza kell utazniuk Törökországba, a hazájukba, vagy biztonságos menekültbefogadó központokba az EU-n kívül” – mondta az osztrák külügyminiszter.

Az ukrán válság békés rendezésére kidolgozott minszki megállapodás végrehajtását megfigyelő Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) soros osztrák elnökségi feladatait ellátó miniszter kiemelte, hogy az Oroszország ellen az ukrán válságban betöltött szerepe miatt kivetett szankciók ügyében “a büntetés modelljéről át kell térni az ösztönzésre”, vagyis nem a minszki megállapodás maradéktalan végrehajtásához kell kötni a büntetőintézkedések visszavonását, hanem a kelet-ukrajnai helyzet javulásáért cserébe lépésről-lépésre, fokozatosan lazítani kell a szankciókon.

mti


Forrás:hunhir.hu
Tovább a cikkre »