Nem az új, hanem a régi szentendrei bringaútszakaszon van a veszély

Nem az új, hanem a régi szentendrei bringaútszakaszon van a veszély

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő tisztázta a veszélyes szerelőaknák körül kialakult félreértéseket.

Nem érintette a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. által megvalósított beruházás azt a kerékpárútszakaszt, amelynek veszélyességére figyelmeztetett Szentendre önkormányzata – közölte a beruházó.

A cég azt írta: a szerelőaknák az elkészült új Dera-patak feletti hídtól északra, a több évvel ezelőtt más beruházásban megépített kerékpárútszakaszon vannak.

Hírdetés

A társaság emlékeztetett: 2020 nyarán fejezték be a Budapest és Szentendre (a Barát- és a Dera-patak) közötti szakaszokon a kerékpárút és a kerékpáros létesítmények kivitelezését, és nyitották meg azokat a közlekedési hatóság forgalomba helyezésről szóló határozatának birtokában.

Szentendre önkormányzata a múlt héten figyelmeztetett arra, hogy mindenki vegye komolyan a nemzetközi kerékpárút ottani szakaszának lezárását: a területre senki ne lépjen be – se kerékpárral, se gyalog -, mert balesetveszélyes. Közölték, az augusztus 20-ai hosszú hétvégén két baleset is történt a lezárt részen, a kerékpáros mindkét esetben belecsúszott a munkagödörbe.

Azt írták, a lezárt – a Dera-patak és a Postás strand közötti – szakaszon a Dunamenti Regionális Vízmű (DMRV) helyreállítási munkákat végez. A szennyvízcsatornában keletkezett dugulás miatt a kerékpárutat több helyen fel kellett bontani, mert annak építése során a kivitelező a szerelőaknákat befedte, leaszfaltozta.

A NIF Zrt. közölte: az önkormányzat tájékoztatása tévesen azt a benyomást keltette, mintha a társaság beruházásának része lett volna a vízmű szerelőaknáinak rendeltetésszerű kialakítása.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »