Nem az Európai Unióval van gond, hanem a vezetőivel

Nem az Európai Unióval van gond, hanem a vezetőivel

A közelmúltban sok csalódás érte az embereket, amelyért szokás az Európai Uniót hibáztatni. Valójában nem az EU-val van gond, hanem a vezetőivel.

Az uniót irányító tisztségviselőkről lassan lehullik a sérthetetlenség köntöse.

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn elmondott beszédének sokféle kommentárja látott napvilágot. A magyar miniszterelnök beszéde Európában unikum, hiszen nem egy politikai patikamérlegen kimért mesterséges szöveg, hanem előre átgondolt, ugyanakkor szabad és őszinte, vérbeli politikusi eszmefuttatás. A szabadegyetem közönsége előtt tartott előadáson számos érdekes gondolat fogalmazódott meg. Az alábbi cikk ezek közül egyet szeretne kiemelni: „az európai politikai vezetés megbukott”.

A fenti kijelentés kapcsán a magyar kormányt rosszallva szemlélők bizonyára elégedetten állapítják meg: Orbán Viktor ismét bebizonyította, hogy euroszkeptikus. Valójában azonban az erősnek tűnő megfogalmazás nagyon fontos finomítást eszközölt, amely eddig is érvényes volt, de még nem kapott elég hangsúlyt. A nemzeti érzelmű magyaroknak nem Európával és még csak nem is az Európai Unióval van problémájuk, hanem az Európai Unió bizonyos vezetőivel. Ez nem euroszkeptikus álláspont, hanem aggodalom Európáért. Bármennyire is fáj egyes politikusoknak és érdekszféráknak, elmúltak azok az idők, amikor az EU csúcsán ülő vezetők joggal érezhették azt, hogy nekik egyfajta különleges megbecsülés jár. Ennek két oka van.

Az első ok az európai vezetők és az Európa-projekt minőségi változása. Nagy kaliberű emberek alkották meg a múltban azt a tiszteletet parancsoló művet, amelyet korábban Európai Közösségeknek, jelenleg pedig Európai Uniónak nevezünk. A kontinens országainak közös Európában történő egyesítése saját erőfeszítéseik, kemény munkájuk eredménye volt a világháborúk utáni, hidegháborús korszakban, amellyel bizalmat vívtak ki maguknak, és amellyel a legnagyobbak különleges elismerésre és megbecsülésre tettek szert. Mára azonban ezek a vezetők vagy nyugdíjba vonultak, vagy már nem élnek, a projekt pedig degenerálódott. Jelenleg annak vagyunk szemtanúi, hogy a valóban jelentős európai államférfiak által kialakított nagy ívű alkotás felett tőlük messze lemaradó emberek veszik át az irányítást, a nagy mű nyújtotta lehetőségekkel pedig sorozatosan visszaélnek. Habozás nélkül igyekeznek magukra ölteni az Európa-párti politikusoknak a múltban joggal kijáró megbecsülés és különleges tisztelet köntösét – nem zavartatva magukat, hogy azt nem rájuk szabták –, az örökségül hagyott művet pedig saját, új ideológiájuk erőszakos érvényesítésére használják. Ez azonban hosszú távon nem működhet. Ha valaki beül egy Forma-1-es autóba, nem válik rögtön Schumacherré, ha pedig ezt hiszi magáról, akkor előbb kinevetik, majd kitessékelik a volán mögül. Ráadásul, ha a versenyautóval valaki a közúton és a falvakban kezd száguldozni, nem pedig a versenypályán, nagy kárt is okozhat, és emberéleteket sodor veszélybe. Hasonlóképpen az európai együttműködésnek is meg van a maga pályája. Ha valaki erről eltéríti, és rá kívánja erőltetni az élet minden területére, nagy veszélyt idéz elő és rendkívüli károkat okozhat.

A másik ok, amely miatt az európai vezetőket nem csak lehet, hanem kell is kritizálni, demokratikus jellegű. A nyugati elit bizonyos rétege minden alkalmat megragad, hogy számon kérje a demokráciát másokon, legyen szó politikusokról, pártokról, kormányokról, országokról, vagy egész népekről. Fontos lenne, hogy miközben mások szemében a szálkát is észreveszik – sőt, még ha kell, nagyítót is használnak hozzá –, addig a saját szemükben lévő gerenda se kerülje el a figyelmüket. Ha pedig ez bekövetkezik, akkor nem fogadhatják a kritikát gőgös és következmények nélküli visszautasítással. Nem bújhatnak többé a szakértői maszk mögé. A technokrata nézőpont, amennyiben nem csak fikción, hanem őszinte meggyőződésen alapul, jelentheti a dolgok vizsgálatának sajátos módját, de nem mentesíthet a demokratikus politikai felelősségvállalás alól. Különösen igaz ez a mai helyzetben, amikor az Európai Unió vezetői egyre nyíltabb politizálásba kezdenek, és mindinkább bele kívánnak szólni az európai polgárok életét közvetlenül is érintő és meghatározó kérdésekbe.

Világossá kell tehát tenni, ha valaki az Európai Unió vezetőit kritizálja, attól még nem lesz Európa-ellenes. Éppen ellenkezőleg, ha valaki igazán hisz Európában, és az európai demokratikus hagyományokban, akkor mer vitákat kezdeményezni. Attól, hogy valaki az Európai Unió élén politizál, nem válik a kizárólagos igazság sérthetetlen védelmezőjévé.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »