Nem a legjobbkor adtak Obamáék pár százmilliót Iránnak

Az amerikai kormány 400 millió dollárt adott Iránnak januárban, az ott fogva tartott négy amerikai állampolgár szabadon bocsátásával egyidejűleg – írta szerdai számában a Wall Street Journal.

Az Obama-kormányzat a lap szerint faládákban, külön repülőgépen vitte a négyszázmillió dollárt Teheránba, éppen egyidejűleg azzal, amikor Irán szabadon engedte a négy amerikait, köztük a The Washington Post riporterét, Jason Rezaiant.

A külügyminisztérium állítása szerint a jelentős összeg annak az 1,7 milliárd dollárnak az első törlesztőrészlete, amelyért Irán egy hágai nemzetközi bíróságon perli az Egyesült Államokat. Teherán egy 1979-ben, még Reza Pahlavi sah bukása előtt kötött, de Komeini ajatollah hatalomra kerülése miatt meghiúsult fegyverszállítási megállapodás miatt perel.

Az Obama-kormányzat szerint nem arról van szó, hogy váltságdíjat fizettek volna az amerikai állampolgárokért, az összeg az első részlete a negyven esztendős adósságnak. Ezt az álláspontot John Kirby külügyi szóvivő is megerősítette a lapnak, és azt mondta, "világossá tettük, hogy egy fennálló követelés rendezéséről szóló tárgyalások teljesen függetlenek voltak az amerikai állampolgárok hazatéréséről szóló megbeszéléseinktől".

A külügyi szóvivő szerint a két tárgyalás nemcsak független egymástól, hanem mindkét fél részéről két különböző szakértői csoport is vezeti azokat. Kirby hozzátette, a hágai tárgyalások évek óta folynak.

A pénzt egyébként euróban és a svájci és holland központi bankokból felvett pénznemben adták át a WJS szerint, mivel az amerikai törvények értelmében tilos amerikai dollárban pénzügyi tranzakciót folytatni Iránnal.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »