Nem a falakban lesz az ereje

Nem a falakban lesz az ereje

A magyar kormány ismét jelentős összeggel támogatta a szepsi Boldog Salkaházi Sára Egyházi Iskolaközpontnak otthont adó épületegyüttes építését. Ezzel célegyenesbe ért a beruházás, és amennyiben a koronavírus vagy a bürokrácia nem szól közbe, szeptemberben megkezdődhet az oktatás a Jövőért Alapítvány által épített iskolában.

A tanintézmény létrehozásának története nyolc évvel ezelőttre nyúlik vissza. Az azóta eltelt esztendőket az elért sikerek mellett kudarcok és nehézségek is jellemezték. Az önkormányzati csatározás, pereskedés után 2017-ben rendeződött a leendő iskola alatti telek ügye. Az építkezési engedélyt 2018 októberének végén kapták meg, az alapkövet néhány nappal később, november 7-én tették le. A több millió euró értékű iskolaépítés a Felvidék, de talán az egész Kárpát-medence legnagyobb ilyen jellegű beruházása.

Az építkezés különböző okok miatt három alkalommal került komoly veszélybe, az elmúlt esztendőben pedig a koronavírus-járvány miatt haladtak a tervezettnél lassabban a munkálatok. A kisvárdai fő kivitelező dolgát a határok lezárása, a rendszeres tesztelés, a szakemberek, munkások karanténba kerülése nehezítette. A napokban remélhetőleg az utolsó akadályok egyike hárult el azzal, hogy a magyar kormány ismét jelentős összeget hagyott jóvá az iskolaközpont befejezésére. Enélkül ugyanis kérdéses volt, hogy sikerül-e befejezni az épület összes szárnyát, illetve berendezni az iskolát.

– Az egész építkezést a mélységek és a magasságok jellemzik. A mélységek közé tartozik az irigység és a rosszindulat, de ezekkel nem akarok foglalkozni. A magasságok közül a hitet és a magyar kormány segítségét kell kiemelni. Az elkötelezett hitből olyan nemes gondolatok születtek, amelyeknek valóságteremtő erejük lett – mondja Bartók Csaba, az iskolaközpontot építő Jövőért Alapítvány elnöke. Bartók hozzáteszi, az olyan elkötelezett embereknek köszönhetően, mint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, mostanra a befejezéséhez közeledik az építkezés.

A közel háromhektáros telken épülő iskolaközpont terveit Makovecz Imre tanítványa, a Kassán élő Pásztor Péter építész irodája készítette el a magyarországi Encs iskolája tervrajzainak átdolgozásával és kibővítésével. Az organikus építészeti stílusban készülő épület lelke az előcsarnok, egy nagy, nyitott közösségi tér, de helyet kap benne három kisebb, 80 fő befogadására alkalmas közösségi tér is, amelyek könyvtárként, koncert- vagy próbateremként funkcionálhatnak, és 20 kisebb-nagyobb tanterem. Külön szárnyban helyezkedik el a tornaterem, illetve az óvoda, amely külön bejárattal és udvarral rendelkezik.

Eddig a munkálatok körülbelül 70 százalékát végezték el. Állnak a falak, az ablakok, a vízvezeték, az elektromos és a fűtési rendszer a helyükre kerültek. Jelenleg a tetőfedők dolgoznak a tornaterem tetőzetének a befejezésén, ezt a munkát az időjárás alaposan visszavetette. A faszerkezet már elkészült, és mihelyt a cserepek is a helyükre kerülnek, az épület teljesen be lesz fedve.

Hírdetés

A beltérben is folynak a gépészeti és a burkolómunkák, csempéznek, készül a padló. Hátra van még az ajtók beszerelése és a festés, illetve a kültéri munkák közül a tereprendezés, valamint a parkoló kialakítása.

Az iskolaközpontot úgy helyezték el a telken, hogy a jövőben fejlesztésekre, további építkezésre is nyíljon lehetőség. A távlati tervek között szerepel egy kisebb kapacitású, körülbelül 30 középiskolás befogadására alkalmas kollégium, egy fedett uszoda, valamint egy sorház felépítése is, az utóbbiban öt tanítólakás kapna helyet.

A koronavírus és a határ átjárhatatlansága miatt megakadt egy tárgyalássorozat, amelytől azt remélték, hogy az iskola mellett sportpálya épülhet, a gimnáziumban pedig létrejöhet egy sportosztály.

Az edzések a Rimaszombatban és a Losoncon kudarcba fulladt tárgyalások után a Kassán futballakadémiát létesítő DVTK szakmai felügyelete mellett folynának.

Bartók Csaba hangsúlyozza, ahogy az alapítvány neve is mutatja, folyamatosan a jövőnek, a jövőért dolgoznak, nem a múltba révednek. S a jövő ugyan hozhat további nehézségeket, de az egymás iránti szeretet, a tolerancia és a megértés jegyében dolgoznak a tervek megvalósításán. Mindent megtesznek azért, hogy a diákok majd jól érezzék magukat az intézményben, hiszen a környezet is nevel. Ez azonban önmagában nem elég. Egy iskolának nem a falakban van az ereje, „dicső híre-neve”, hanem az oktatás minőségében, hangsúlyozza az alapítvány elnöke.

Remélhetőleg ezzel sem lesz gond. Amennyiben a koronavírus-járvány nem szól bele még jobban a dolgokba, május végére, legkésőbb június közepére be kellene fejeződnie az építkezésnek. Ezután kérvényezik a használatbavételi engedély kiadását, s ha a bürokrácia lassan őrlő malmainak kerekei sem akadnak el, szeptember másodikán elkezdődhet az oktatás az iskolában.

(Megjelent a Magyar7 c. hetilap 2021/2. számában)


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »