Nekiment a cseh politikai elit Babišnak a szíriai árvákkal kapcsolatos kijelentése miatt

Nekiment a cseh politikai elit Babišnak a szíriai árvákkal kapcsolatos kijelentése miatt

Szombati lapinterjújában a kormányfő tovább keményített a menekültek befogadását ellenző álláspontján. Szerinte az olyan humanitárius válsághelyzetek esetén sem kellene kivételt tenni, mint a szíriai háború.

– jelentette ki.

Csehország többek között pénzügyi és egészségügyi segítségnyújtással bizonyítja szolidaritását közvetlenül Szíriában és más válságterületeken – hangsúlyozta a cseh kormánykoalíció fő erejét képező ANO mozgalom alapítója.

– tette hozzá. Szerinte ugyanilyen következetesnek kellene lennie az egész Európai Uniónak is, mert csak akkor lehetne megfékezni az illegális migrációt. „Ezért fontos, hogy Európa világos jelzést küldjön, hogy vége, egyetlen további migránst és hajót sem fognak beengedni” – hangsúlyozta a cseh miniszterelnök.

Többen is reagáltak az interjúra

– jelentette ki Jan Hamáček cseh kormányfőhelyettes, bel-és külügyminiszter a Twitteren szombaton délután megjelent bejegyzésében. A szociáldemokrata politikus Andrej Babiš kormányfőnek a Právo című baloldali lapban szombaton megjelent interjújára reagált. Mint tízmilliós ország, minden bizonnyal gond nélkül új hazát tudnánk teremteni ötven szíriai árvának – reagált Babiš szavaira Hamáček.

Hírdetés

A két cseh kormánykoalíciós politikus már pénteken egymással ellentétes véleményt fogalmazott meg a Sargentini-jelentésről. Míg Babiš teljes mellszélességgel kiállt Orbán Viktor kormánya mellett, addig Hamáček kijelentette: a Sargentini-jelentés nem egy Magyarország felett hozott ítélet volt, és nincs összefüggésben Budapest migrációs politikájával, hanem a mai magyarországi helyzetről szól, s a magyar kormány bizonyos lépése őt is nyugtalanítják.

Andrej Babiš kijelentésére a Právoban a nap folyamán több cseh politikus is reagált.

Az ötven szíriai árva természetesen másutt is otthonra talál. Mi azonban azt üzenjük az egész világnak, hogy embertelenek vagyunk. Önkéntesen lépegetünk az elszigeteltség és a megvetés felé” – írta a Twitteren megjelent bejegyzésében Miroslav Kalousek, az ellenzéki TOP 09 párt elnöke.

Jan Bartošek, a kereszténydemokraták (KDU-CSL) képviselőházi frakcióvezetője szerint Babiš nyilatkozata azt bizonyítja, hogy a cseh politikában az együttérzést és a szolidaritást kezdi felváltani az önzés és a kegyetlenség.

Jiří Ovčáček, a cseh államfő szóvivője ugyanakkor védelmébe vette Babišt, és bírálóit „hiénáknak” minősítette. Szerinte Csehország akár 5000 szíriai árvát is befogadhatna, de elsősorban a hazai árvákat kell segíteni. „Ezt a miniszterelnök úr helyesen mondta, de a hiénák erre már nem gondolnak” – tette hozzá Ovcácek a Twitteren.

MTI

Nyitókép: SITA/AP


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »