Nekik sem tetszik – Élesen bírálta a német sajtó a koalíciós megállapodást

Nekik sem tetszik – Élesen bírálta a német sajtó a koalíciós megállapodást

Élesen bírálta a vezető német lapok többsége szerdán az Angela Merkel kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU), a Horst Seehofer bajor miniszterelnök vezette Keresztényszociális Unió (CSU) és a Martin Schulz vezette Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kedden kötött koalíciós megállapodását.

A legnagyobb példányszámú napilap, a Bild kommentárja szerint “Merkel az SPD-nek ajándékozta a kormányt”, mert minden áron kancellár akar maradni. Sokszor a szemére vetették, hogy nem tudni, miről szól a politikája, de ezt már senki sem mondhatja, mert világossá vált, hogy “Angela Merkel számára az új kormány Angela Merkelről szól”.

A CDU elnöke a hatalom megtartásáért átengedte a legfontosabb minisztériumokat a szociáldemokratáknak, és így megteremtette “az első SPD-s kormányt, amelynek CDU-s a kancellárja”.

A minisztériumok elosztásáról a Die Welt című konzervatív lap is írt, kiemelve: Angela Merkel nagy árat fizetett azért, hogy negyedszerre is kancellár lehessen, és pártja egyetlen kulcsfontosságú tárcát sem tudott megtartani. Hozzátették, hogy koalíciós megállapodás nélkülözi az ambíciót, a lehetséges miniszterek névsora pedig “elszomorító”.

A baloldali Frankfurter Rundschau szerint viszont a koalíciós megállapodás hatalmas siker, legalábbis az SPD számára. A lap szerint néha a gyengeségre, rászorultságra hivatkozva lehet a legjobb eredményt elérni egy tárgyaláson, ami az SPD esetében azt jelenti, hogy a párt vezetése érvelhetett a koalíciós szerződésről tartandó pártszavazással. A szavazáson 463 723 párttag vehet részt, ami “463 723 ok arra, hogy jó eredményre van szükség”, és ezt Martin Schulz mindig Angela Merkel és Horst Seehofer orra alá dörgölhette.

A liberális Süddeutsche Zeitung elsősorban azt kifogásolta, hogy Martin Schulz véget vet az SPD elnöki tisztségéből a külügyminiszteri tisztségre váltó Sigmar Gabriel politikai pályafutásának. Mint írták, a koalíciós szerződés “szolid munka, a szokásos keverék, amelyben mindenki talál bírálni-, és dicsérnivalót”. Az viszont “őrület”, amit az SPD művel: a párt meghajol “bukott vezetője”, Martin Schulz akarata előtt, aki ahelyett, hogy “szalutálna és lelépne”, elhappolja a külügyminisztériumot Sigmar Gabrieltől, aki a német diplomácia vezetőjeként az utóbbi 12 hónapban felküzdötte magát az SPD legnépszerűbb politikusává, és várhatóan éppen akkor kényszerül befejezni pályafutását, amikor elkezdett volna hasznot hajtani az SPD-nek.

A Handelsblatt című üzleti lap szerint a CDU/CSU és az SPD megkötötte a “tétlenség szövetségét”, hiszen koalíciós megállapodásuk “semmiféle választ nem ad a nagy kihívásokra”. A három pártot elsősorban a kormányzásra irányuló akarat egyesíti, és nem az ország megújításának szándéka. Így nem terveznek mélyreható reformokat, és vagy fél szívvel, vagy egyáltalán nem foglalkoznak az olyan kihívásokkal, mint a menekültválság, a demográfiai átalakulás, vagy a gazdaság és a társadalom digitalizációja.

Kiemelték: a tervbe vett osztogatás és az apró átalakítások “nem adnak garanciát a növekedés és a jólét tartós fennmaradására”.

Schulz a külügyminiszter, Merkel a nagy vesztes

Kiss J. László Németország-szakértő szerint Merkel komoly engedményeket tett a koalíciós partnereknek azért, hogy megtarthassa a kancellári hivatalt. Noha az olyan, identitásukat leginkább hangsúlyozó követeléseik megvalósításában, mint a kétszintű egészségbiztosítási rendszer és a határidős munkaszerződések megszüntetése, a szociáldemokraták nem értek el teljes áttörést, mégis “nyertesnek” tekinthetők.

Hat miniszteri a posztot, köztük olyan stratégiailag fontos tárcákat kaptak, mint a külügyminisztérium, a pénzügyminisztérium és a munkaügyi minisztérium. Martin Schulz az SPD tagságának a koalíciós megállapodásról tervezett, sorsdöntőnek számító szavazását is a nyomás eszközeként használta fel, hogy az uniópártokkal szemben erősítse tárgyalási pozícióját. Ennek nyomán joggal beszélhetett arról, hogy a koalíciós szerződés a szociáldemokraták kézjegyét viseli magán.

A pártelnökségről való lemondásával Schulz most “menekülési utat” választott. Kikerül a tűzvonalból és a párt megújításának kényes feladatát Andrea Nahlesnek adja át, míg ő maga a bejelentett külügyminiszterséggel olyan pályát választ, amelyen támaszkodhat az Európai Parlament elnökeként szerzett nemzetközi tapasztalataira.

MTI

Nyitókép: sueddeutsche.de


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »