Nehezen hihető: tisztességes és bátor amerikai kongresszusi képviselőnő

Nehezen hihető: tisztességes és bátor amerikai kongresszusi képviselőnő

ELECTRONIC INTIFADA

Betty McCollum, Minnesota szövetségi állam kongresszusi képviselőnője kijelentette: „egyértelmű üzenete” van Bejamin Netanyahu izraeli miniszterelnöknek, aki tegnap volt Washingtonban: tartsa tiszteletben a palesztin gyerekek jogait.

Ezt az üzentet tette ki facebookjára: „Az izraeli katonaság minden évben mintegy 700 palesztin gyereket tartóztat le, hallgat ki és indít ellene eljárást. 11 évesek is vannak közöttük. Jogaikkal való visszaélések mindennaposak, és a gyerekek jogi képviselője vagy szülei nincsenek jelen fogva tartásuk és kihallgatásuk során. Izraelnek be kell szüntetnie a palesztin gyermekek katonai fogva tartását. Az izraeli gyerekeknek, palesztin gyerekeknek – minden gyereknek – a rendszeres, államilag támogatott jogsértésektől mentesen kell élniük. A gyermekek emberi jogainak megsértése az egyetlen út a békéhez és biztonsághoz a Közel-Keleten.”

A portál kommentárja: „McCollum továbbra is szakít az amerikai törvényhozók hatalmas többségével, akik nem hajlandóak Izrael politikájának bírálatára”.

Majd ismerteti, hogy a képviselőnő milyen módon állt ki Obama idején is a palesztin gyermekek jogaiért és követelt szankciókat palesztin tinédzsereket megölő izraeli rendőri egység ellen.

/Akik e szemlét olvasva netán azt hiszik, hogy Betty McCollum Goodfriend barátnője, tévednek. Gondolom, sokan hitték./

 

 

Megosztás:


Forrás:lovasistvan.hu
Tovább a cikkre »