A Tanítsunk Magyarországért Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program.
Baranyi Viktor Máté átveszi a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért (TM) program és a SuliLife.hu közreműködésében meghirdetett novellaíró pályázat különdíját Toót-Holló Tamástól, a Magyar Nemzet főszerkesztőjétől a Fővárosi Állat és Növénykertben tartott ünnepségen 2021. június 16-án. MTI/MARTON MONUS
Díjakat adtak át a kistelepülések fiataljait segítő Tanítsunk Magyarországért (TM) program és a SuliLife.hu közreműködésében meghirdetett novellaíró pályázat nyertes alkotóinak szerdán, a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A novellaíró pályázat szakmai zsűrijének tagja volt Toót-Holló Tamás, a Magyar Nemzet főszerkesztője, őt kérdezte a Gondola.
– Főszerkesztő úr, Ön a pályázat egyik különdíját adta át Baranyi Viktor Máténak, aki Gyöngyöspatáról jelentkezett a pályamunkájával. Ön szerint mit tett hozzá e fiú fejlődéséhez a novellaírás élménye?
– Elsősorban a figyelem, a méltán rá irányuló figyelem érzésével lehetett gazdagabb. Azzal az érzéssel, hogy egy Gyöngyöspatán, vélhetően nehéz sorban élő kissrác írása eljuthat az ország fővárosába, ahol vannak olyan döntéshozók, akik számára igenis fontos, hogy ő mit gondol a saját lehetőségeiről.
– És mit gondol a saját életéről Ön szerint a különdíj nyertese?
– Számomra megdöbbentő volt, hogy a magát szuperhősnek képzelő kissrác gondolatai mennyire híven kifejezték azokat a korlátokat, amelyeket neki vélhetően sorra-rendre le kell küzdenie. Lefuttatta a maga kedves, akár képregénybe is illő álmait a szuperereje születéséről, aztán a varázshatalom birtokában végrehajtott hőstetteiről – de aztán a szövege azzal zárult, hogy mindezen túl a legjobban egy másik bolygóra szeretne eljutni, ahol olyanokkal találkozhatna, mint ő maga. A történet fikciója szerint ezek a hozzá hasonlatos lények persze mind-mind szintén szuperhősök lehetnének – de nehéz szabadulni attól az érzéstől, hogy ebben a vágyképben egy saját ambícióival, tehetségével a saját környezetében sokszor egyedül maradó tehetséges fiú szinte már „bolygóközi” magánya is felsejlik.
– A fődíj nyertesétől, a magyarszéki Orsós Bálinttól sem áll távol ez a „bolygóközi” magány?
– Sajnos nem: az ő írása egy félig elárvult, az apjával magára maradó gyerek érzéseit tükrözi vissza, s ez a lapunknak adott interjúja alapján bizony önéletrajzi elemeket is tartalmazó élethelyzet a számára. Az ő írása azzal emelkedett ki a többi közül, hogy egy olyan írói leleményt használt, ami a drámai meglepetés erejével szolgált az olvasóknak, s bizony a győztes pályamű nyilvános felolvasása közben sokak szeméből könnyet fakasztott.
– Volt, aki arról írt, hogy a hősöknek fontos feladata és felelőssége van, többen pedig miniszterelnöki ambícióikról számoltak be. Miért jó, ha alig tizenéves fiataljaink novellaíróként „nagy mellényt” vesznek magukra?
– Ennek a pályázatnak a résztvevői közül nagyon sokan nagyon messziről, az ország tényleg eldugott helyeiről, s nagyon sokszor halmozottan hátrányos élethelyzetekből kitörni próbálva írták meg a gondolataikat. Az ő helyzetükben szó sem lehet nagy mellényről. Ő sokkal inkább annak a népdalnak az eredeti éneklőinek sorából jönnek, akik valóban okkal panaszolhatták el a népdalainkban, hogy „krajcárom sincsen, s elszakadt az ingem”. Aki ilyesmit él meg, arra a szó szoros értelmében terápiás, felszabadító hatással lehet az írás.
– A témák között sokszor szerepelt, hogy többet kellene tenni a szegények, a betegek védelme érdekében és a környezetvédelemért. Miért üdvös, ha a témaválasztásban ötvöződnek a népmesei értékek a napi propaganda tartalmaival?
– Minthogy az álmok valóra váltásához miniszterelnöknek vagy szuperhősnek kellett magát képzelnie a pályázónak a kiírás szerint, ezek a jobbító szándékú programok szerintem nem a népmesék világából eredeztethetők, hanem inkább a média szerepéről árulkodnak. Kicsit azt lehetett érezni, hogy a programhirdető eszmefuttatások a média – azon belül is a közösségi média-világából jól-rosszul adaptált gondolatok. Ezzel egyébként nincsen semmi baj – legfeljebb annyit lehet hozzátenni, hogy mindebből egy mélyebb tartalmi analízis azt is kimutathatta volna, hogy a médiában előszeretettel tematizált gondolatok hogyan élnek tovább a gyerekek spontán módon leegyszerűsítő megfogalmazásaiban.
– A Tanítsunk Magyarországért Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Klebelsberg Központ együttműködésében létrejött, 2018. december 5-én útjára indított komplex, főként a kortárs mentorálás módszerére építő szakmai program. A programban több mint félezer mentor és több mint kétezer mentorált vesz részt. Miért érdemes mozgalommá duzzasztani?
– Azért, hogy mentorok és a mentoráltak közötti rendhagyóan személyes, mondhatni lélektől lélekig érő kapcsolatot minél többen átélhessék a hagyományos oktatás határain túljutva is. Továbbá azért, hogy ezt a felszabadító hatású élményt, amit egy ilyen díjátadó jelent, még többen átélhessék. Az egyik díjazott könnyek között vette át a jutalmát.
Kép: ITM
S ez a meghatottsága annyira megindító volt, hogy az elérzékenyülése szinte az egész teremre átragadt. Ha egy ilyen program ennyire megindító tud lenni, induljanak hát el minél többen a keretében. Kinek érzelmi katarzist okozva, kinek az álmodozás gyönyörűségét kínálva.
Molnár Pál
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »
