Nehéz helyzetbe hozhatta a családi vállalkozásokat a kreatív könyvelő

P. Annamária ellen 2014-ben kezdtek el nyomozni csalás és egyéb bűncselekmények miatt. A Gyöngyösi Járásbíróság a héten hozott ítéletet: P.-nek az első öt bizonyított bűnügy miatt 7 év letöltendő börtönbüntetést kell leülnie és egy esetben többmilliós kártérítést is ki kell fizetnie. Az ítélet még nem jogerős. A könyvelő cége jelenleg kényszertörlés alatt áll. Az ügyben a védő és az ügyész részéről is fellebbezés született enyhítés, illetve súlyosbítás céljával.

A megkárosított ügyfeleknek legfőbb problémája az, hogy a könyvelővel kötött szerződésben ugyan benne van a felelősségvállalás kötelezettsége, de ez a bűncselekményre okozott kárra nem vonatkozik, tehát a sértetteknek maguknak kell kifizetniük a tetemes bíróságokat, az elmaradt járulékokat.

Az alfahir.hu elért két megkárosított ügyfelet akik egyelőre nevük elhallgatását kérték. Egyiküknek állításuk szerint 10 millióba, a másikuknak 8 millióba fájt a történet. A könyvelő által okozott teljes kárösszeg azonban számításaik elérheti a 100 millió forintot is, hiszen legalább 70 ügyfél károsodhatott meg ilyen módon.

A nehézségek az elmondások alapján ott kezdődtek, hogy a könyvelő a kötelezettségeit késve teljesítette vagy még úgysem. A könyvelőcég ráadásul azzal hirdette önmagát, hogy teljesen törvényes, de kevésbé ismert lehetőségeket kínál adóoptimalizálásra. Ez azonban a gyakorlatban állítólag azt jelentette, hogy az ügyfelek tudta nélkül hamis költségszámlákat csempészett be az ügyfelek könyvelésébe.

Mi több a gyanú szerint a NAV-nevében hamisított engedményes szerződéseket, azokon azonban a saját vagy családtagjainak a bankszámlámaszámait tüntette fel. Így az ügyfelek tudtukon kívül az elmaradt adó és járulékokat nem az adóhatóságnak, hanem a könyvelőnek küldték meg. A bejelentések szerint előfordult az is, hogy a könyvelő készpénzt kért azzal a címszóval, hogy majd ő havi részletekben rendezi a NAV- tartozásokat, de ezekből az összegekből is eltett magának.

A könyvelőcég azzal reklámozta magát, hogy 100% magyar tulajdonban áll, ezért különösen erkölcstelen lehet az, hogy ebben az esetben jellemzően családi tulajdonban álló kis- és középvállalkozások kerülhettek nehéz helyzetbe.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »