Néhány hónap múlva már emberen is tesztelhetik a koronavírus elleni védőoltást

Néhány hónap múlva már emberen is tesztelhetik a koronavírus elleni védőoltást

Négyfajta, a koronavírus elleni védőoltás fejlesztése zajlik jelen pillanatban, és közülük a legígéretesebbet valószínűleg három-négy hónapon belül embereken is tesztelni fogják – közölte szerda este genfi sajtótájékoztatóján Szumja Szvaminatan, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezető kutatója.

Szvaminatan a COVID-19-nek elnevezett újfajta koronavírus elleni gyógyszerek és védőoltások kifejlesztésének elősegítésére szervezett kétnapos genfi konferencia befejezése után tartott sajtótájékoztatón beszélt erről. A zárt ajtók mögött tartott tudományos fórumon mintegy 400 szakértő vett részt a világ számos országából.
   
“Már négy lehetséges vakcina kidolgozása folyik. Valószínű, hogy az elsőt vagy a másodikat három-négy hónapon belül elkezdik tesztelni embereken is”  – fogalmazott a kutató.

Hírdetés

Szvaminatan szerint a genfi globális fórum résztvevői megvitatták, hogy milyen időkeretet szabjanak annak eldöntésére, hogy a négy védőoltás közül melyik tesztelése élvez majd elsőbbséget. Hozzátette, hogy a védőoltás egy-másfél éven belül válik hozzáférhetővé mindenki számára.
   
A WHO vezető kutatója szerint a védőoltás kifejlesztése mellett számos, már létező gyógyszerrel kísérleteznek, hogy kiderítsék, használhatók-e a COVID-19 vírus okozta fertőzés kezelésére.
   
A kínai Hupej tartománybeli egészségügyi bizottság csütörtökön közölte, hogy 1310-re nőtt a vírus okozta halálesetek száma a területen. A hatóságok 48,2 ezer fertőzöttről tudnak, és közülük 3441 ezren meggyógyultak. A tartományban, ahonnan elindult a vírus, további kilencezer embert tartanak karanténban fertőzés gyanújával.
   
Az előző napon, szerdán a hupeji hatóságok 33,3 ezer fertőzöttről, 1068 halottról és 2639 gyógyultról tájékoztattak.

Egy nap leforgása alatt 242-vel nőtt Hupejben a halálesetek száma, ami több mint a duplája az eddig összesített legnagyobb a napi halálozási statisztikának. Eddig legtöbb, 103 haláleset hétfőn történt.
   
Hupeji egészségügyi bizottság felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtöktől az új nemzeti protokollal összhangban összesíti az adatokat, és ennek tudható be, hogy egy nap leforgása alatt a korábbiaknál jelentősebb mértékben nőtt a halálesetek és a fertőzöttek száma. A testület emellett lejjebb vitte az előző napon megállapított halálozási rátát: a legújabb összesítések alapján a betegek 2,7 százaléka esetében volt halálos kimenetelű a kór. Szerdán a halálozási rátát 3,2 százalékban állapították meg.

A Nikkei című japán gazdasági szaklap azt írta csütörtökön elemzésében, hogy a Kína és más országok közötti légijáratok száma 67 százalékkal csökkent a kínai járvány miatt. Kína és a legszigorúbb korlátozásokat életbe léptető Egyesült Államok viszonylatban ez az arány 80 százalékos. Körülbelül a felére csökkent a légijáratok száma Kína és Japán, illetve Dél-Korea között. A légi közlekedési korlátozások körülbelül 2,4 millió embert érintettek. Mindez jelentős csapás mér a világ idegenforgalmára, és lassíthatja a globális gazdasági növekedést is – figyelmeztetett a Nikkei.
   
Mori Josiro, az idei tokiói nyári olimpia szervezőbizottságának elnöke közölte csütörtökön, hogy a koronavírus terjedése nem lesz hatással a sportesemény menetrendjére, és nem foglalkoznak az ötkarikás játékok lemondásának vagy elhalasztásának kérdésével. Az idei nyári olimpiát július 24-től  augusztus 9-ig tartják meg Tokióban.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »