„Néha elénekeltem nekik a Mennyből az angyalt” – Interjú a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőjével

Gedő Ágnessel, a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztőjével Rómában beszélgettem advent kezdetén. Arra kértem, meséljen arról, miként került Olaszországba, ahol családot alapított, és hogyan hat az ünnepükre, hogy a rádióban karácsonykor is adást kell készíteni. Arról is kérdeztem, hogyan ünnepelték Jézus születését a pandémia előtti időkben, és miként tervezik most, a szigorítások idején.

– Rómában él, olasz férjével nevelik lányaikat, a Vatikáni Rádió magyar adásának szerkesztője. Az olvasóknak nem kell bemutatni, hiszen gyakran olvashatnak Öntől olaszországi híreket, és hallhatják a hangját a Vatikáni Rádióban. Mikor és hogyan került Rómába? 

– 2001-ben elnyertem egy posztgraduális ösztöndíjat a Római Magyar Akadémiára, ahol hungarológiával foglalkoztam. Itt ért a felkérés, hogy olasz szakosként vegyek részt A magyar kereszténység ezer éve című, nagyszabású vatikáni kiállítás olasz katalógusának lektorálásában. Aztán megnyílt a fél évig tartó tárlat a Vatikáni Múzeumban, ahol én kalauzoltam körbe az érdeklődőket és az olasz iskolai csoportokat. Láthatták a tihanyi apátság alapítólevelét, a Szent Korona hiteles másolatát, a Corvin-kódexek lapjait, és közben beszéltem nekik a magyar történelemről, keresztény gyökereinkről, és büszkén mutattam meg az ámuló látogatóknak a kiállított gyönyörű ötvösmunkákat, a Munkácsy-képeket. Az eseményről beszámolt a Vatikáni Rádió is: előbb magyar, majd olasz nyelven mesélhettem el a hallgatóknak a nagy sikerű kiállításon szerzett tapasztalataimat. Ekkor léptem át először a rádió küszöbét. Azonnal elvarázsolt a stúdió világa, a hangok birodalma. Egy évvel később már ott dolgoztam. Közben kommunikációt hallgattam a Pápai Gergely Egyetemen, és az ott megszerzett tudást egyből élesben kamatoztathattam. A magyar adás mellett egy nemzetközi újságírókból álló csapatban Vertse Mártával olaszul is készítettünk műsorokat, melyekben bemutattuk az olasz közönségnek Magyarországot. Szent II. János Pál, majd XVI. Benedek után most Ferenc pápa hangját közvetítjük a hallgatóknak. Mindhárom Szentatyával többször találkozhattam személyesen is. Nagy kiváltság ez, és egyúttal nagy kihívás is, hogy az elődökhöz méltón, a hagyományokat tisztelve, a mai kor modern technikai eszközeivel, színvonalasan és naprakészen tájékoztassuk a magyar katolikusokat a mindenkori pápa és a Szentszék tevékenységéről. 

– Ha Rómában élt, itt is ünnepelte a karácsonyokat?

– Először 2008-ban töltöttem Rómában a karácsonyt, előtte ugyanis mindig hazautaztam az ünnepekre. Részt vettem a pécsi kórushangversenyeken – egész életemet végigkísérte a zene –, ott voltam az adventi vásáron, segítettem a családi sütemények készítésében, otthon voltam a gyertyagyújtáson. Aztán férjhez mentem, és családot alapítottam Rómában. Ettől kezdve már itt ünnepeltük a karácsonyt. Az első év nagyon furcsa volt, mert egy mediterrán ország szinte tengerparti városáról, nem mellesleg az Urbsról, az Örök Városról van szó. Megilletődve és félénken vártam az emelkedett karácsonyi hangulatot, amit otthon megszoktam. De az az igazság, hogy

Aztán elfogadtam, hogy a nagy pápai szentmisék, a csodálatosan díszített Szent Péter tér ünnepélyessége mellett a családi karácsonyok leginkább a különböző generációk örömteli együttlétéről, az összetartozás élményéről szólnak. Néha azért elénekeltem az itteni családtagjaimnak a Mennyből az angyalt vagy a Tu scendi dalle stellét, annál is inkább, mert nagyon fogékonyak a zenére, apósom a római Operaházban dolgozott a legnagyobb zeneszerzőkkel és filmrendezőkkel.

– Azt mondja, egy mediterrán országban más a karácsony. Mások a hagyományok, a szokások is? 

– 2010-ben megszületett az első, majd két évre rá a második gyermekünk, és attól kezdve fontossá vált számomra, hogy a magyar szokásokat is bevezessük a római–magyar családunkba. Adventi naptár, koszorú, Mikulás, Jézuska-várás. A kettős állampolgárság mellé kettős identitást is kaptak a gyerekek, ami azzal jár, hogy nekik nemcsak a Mikulás hoz csokoládét a csizmába december 6-án, hanem egy hónappal később a Befana, a jó boszorkány is meglepi őket valami finomsággal, a római tradíciókhoz híven. Régen a római gyerekek karácsonyra nem is kaptak ajándékot (amit itt most sem a Jézuska hoz, hanem a Babbo Natale). Meg kellett várniuk vízkeresztet és a Befanát.

Hírdetés

Az egyik legszebb belvárosi téren, a Piazza Navonán híres karácsonyi vásárt tartanak, ahová a római szülőkhöz hasonlóan mi is szívesen visszük a gyerekeket. Itt be lehet szerezni a kellékeket a betlehemi jászolhoz, amit minden család és intézmény elkészít a maga módján: az egészen egyszerű, házi alkotásoktól a csobogóval, világítással, mozgó figurákkal felszerelt művészi makettekig sokféle betlehem kerül az otthonokba. Míg északabbra a karácsonyfa, itt, délen a jászol vált az ünnep szimbólumává. Nem csoda, hiszen a XIII. században a közeli Greccióban maga Assisi Szent Ferenc jelenítette meg először Jézus születésének történetét egy betlehemi élőkép formájában. Ez a szép hagyomány ma elevenebb, mint valaha. Tavaly Ferenc pápa az Admirabile signum kezdetű apostoli levelében rögzítette a betlehemi jászolállítás szokásának értékét. Ehhez kapcsolódik egy különleges élményünk: az elmúlt tíz évben számtalan jászolkiállításon jártunk a gyerekekkel. Minden évben megnéztük az otthonunk mellett található Jeruzsálemi Szent Kereszt-bazilikában felállított jászlat, és mindig elmentünk a Szent Péter térre is, hogy megcsodáljuk a betlehemet és a hatalmas fenyőfát, de voltunk hagyományőrző, római kori élőbetlehem-nézőben is.

– Gondolom, a Vatikáni Rádióban az ünnep alatt is dolgozni kell, hiszen az egyházi és a pápai eseményekről ilyenkor is beszámolnak a hallgatóknak. Hogyan lehet ilyenkor összeegyeztetni a munkát, a családot és az ünnepet?

– A gyerekek születése előtt könnyebben áldoztam föl az ünnepeket a munka oltárán, hiszen éppen ilyenkor fontos a mi küldetésünk: eljuttatni a pápa hangját, karácsonyi üzenetét a hallgatókhoz. A gyerekeink már abba nőttek bele, hogy amikor készül az adás, lábujjhegyen kell közlekedni a lakásban, és bizony ebédelni is csak azután lehet, hogy elkészült a műsor. A családom szeretettel és megértően áll hozzá a hivatásomhoz, hálás vagyok ezért. Az is igaz, hogy szentszéki alkalmazottként nagy élmény részt venni a Szent Péter-bazilikában a nekünk szóló karácsonyi szentmisén, elvinni a családunkat a pápai audienciára, ahol minket, munkatársakat köszönt a Szentatya. A Vatikáni Rádió nemzetközi kórusával tavalyelőtt Kodály Zoltán Adventi énekét szólaltattuk meg a Szent Péter-bazilikában, csodálatos volt. Ennyi idő után már belénk ivódott ezeknek a szertartásoknak a légköre, érezzük a hely szellemét, ami segít abban, hogy hitelesen tájékoztassuk a hallgatókat Rómáról.

 – A magyarországi karácsonyokról milyenek emlékeket őriz?

– Otthon mindig mennyezetig érő karácsonyfa állt a szobában, és a testvéremmel minden évben zenés-verses műsorral készültünk a szentestére. Pécsi gimnazista éveimben meghatározók voltak számomra a rorátemisék, és szívesen emlékszem vissza a friss fenyőillatra, ami karácsony éjjelén betöltötte a pálos templomot. December 24-én a délutánt a szegfűszeggel teletűzdelt narancs aromája lengte be, és a lemezjátszón a Csendes éj szólt, ez a mai napig könnyeket csal a szemembe. Vacsorára a halászlé és a rántott hal után diótorta, zserbó és megannyi finom sütemény dukált, amit édesanyámmal együtt készítettünk. Az ünnepek alatt volt idő a közös játékra a szüleinkkel, szánkózni mentünk a Mecsekbe. Szenteste most a férjem édesanyja kápráztat el bennünket a tengeri halakból készült fogások garmadájával, amit mindig a hagyományos panettone, a karácsonyi kalács követ. Itt is szokás a közös játék, a nagy nevetések; régi családi történetek mesélése jellemzi az ünnepeket.

– A világ a járvány miatt most bezárkózott. Nehezebb találkozniuk a családtagoknak, az emberek lelkét is teherként nyomja a pandémia. Mit gondol, hogyan tudnak idén ünnepelni?

– Tavaly hazautaztunk karácsonyra, hogy a gyerekek megtapasztalják, milyen az igazi tél, az otthoni adventi vásár hangulata, és részt vegyenek az iskolai betlehemes játékban is. Még nem tudjuk, mit hoz az idei év vége. Furcsa időket élünk, nagy a bizonytalanság, de egy biztos: most még több szeretet vesz körül bennünket, érezzük az összetartozást, és már készítjük a helyet a szívünkben a megszülető Kisjézusnak.

Fotó: L’Osservatore Romano; családi archívum

Bókay László/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számában jelent meg.


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »