Negyvenezer magyar szurkol Franciaországban

Aki nem utazik Franciaországba, azok többsége a képernyő előtt tölti majd az estéket. Pénteken elrajtol a 2016-os Európa-bajnokság és hazánkban is a focié a főszerep.

Társasággal, akár egy sör mellett

A 2016-os Eb alatt, csakúgy, mint a korábbi nemzetközi tornák kapcsán, rengeteg szabadtéri kivetítőn lehet majd itthonról is szurkolni a magyar csapatnak.

A Szabadság téren felállított kivetítő várhatóan hozza a szokásosat: az állandósult tömeget. Erre a helyszínre azért érdemes felkészülni, mert a kivetítő előtti zöldből a kezdő sípszó után szinte lehetetlen lesz kikeveredni, és várhatóan a csapok előtt is sorba kell majd állni.

A klasszikusnak mondható helyek mellett újdonságnak számítanak a Soroksári úton, félig fedett helyszínen felállított hatalmas kivetítők.

Pirosban lesz a többség a hazai meccseken

Mióta tavaly november 15-én eldőlt, hogy a magyar válogatott is szerepel az Európa-bajnokságban, sokszor merült fel a mez kérdése. A késői kvalifikáció okán – utolsók között jutottunk ki – 2015-ben már lehetetlen volt a mezek legyártása és bemutatása. Decemberben csupán szavazást tartott az Adidas, hatvanezren választhatták az egyik közösségi portálon ki, milyen mezben lépjen pályára a válogatott.

A megszavazott mez azonban csak május végén, az Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzés napján került a boltokba. Az MLSZ webshopján a hivatalos változatot 21.990 forintért lehet megvásárolni. Az UEFA honlapján viszont a mai napig nem található meg ez a felszerelés, mindössze néhány feliratos sportfelsőt árulnak.

Császári Attila, az Adidas magyarországi igazgatója a hirado.hu-nak elmondta, hogy az eltelt nagyjából két hét alatt annyi fogyott a mezekből, mint az elmúlt négy év során összesen. Eddig gyakorlatilag a csapat által elhasznált mez mennyisége volt a mérvadó – tette hozzá. Megjegyezte, hogy bár a csapat az első három mérkőzéséből kettőn tiszta fehérben lép majd a pályára, a legtöbb darab mégis a piros mezből fogyott.

Hangsúlyozta, hogy a jövőben igyekeznek a mostanihoz hasonló késéseket kiküszöbölni, ezért függetlenül a magyar csapat szereplésétől az Adidas is áttér a nyugaton már bevett szokásra, miszerint már november-december környékén bemutatásra fog kerülni a válogatott legalább egyik meze. Így a jövőben biztosan időben kerül majd a boltokba a mostanság népszerű termék.

Császári Attila felhívta arra is a figyelmet, hogy a Franciaországba indulóknak érdemes még itthon beruházni a mezre, mivel a kinti szervezők nem számítva nagy érdeklődésre pár százat rendeltek összesen a mezekből. Tehát a francia stadionokban korlátozott számban lehet kapni a magyar válogatott mezét.

Amennyiben a csapat továbbra is jól szerepel és szerethető marad a szurkolók számára, az igazgató szerint az érdeklődés talán lankad a mezek iránt, de nem esik vissza a korábbi apatikus állapotokig. Ezért a tervek között szerepel az is, mint a mostani Eb-n pályára lépő játékosoknál, hogy egyediesítik a mezeket: a címer alá egységesen megjelenítik a dátumot, az időpontot és a két, egymással megmérkőző csapat nevét is.

Nem nyilvános a díjazás

Az UEFA kiírása szerint mind a 24 csapat, aki részt vesz a 2016-os Európa-bajnokságban, alapdíjként 8 millió eurót kap. A csoportkörben minden győztes mérkőzés további egymilliót, míg a döntetlen félmillió eurót ér a szövetségeknek.

Egyébként 1,5 millió jár a legjobb 16, 2,5 millió pedig a legjobb 8 közé jutásért is. Az elődöntősök fejenként 4 millió eurót kapnak. A kontinensviadal második helyezettje 5 milliót, míg a győztes újabb 8 milliót vihet haza. (Tehát az a csapat, aki a csoportkörben három győztes mérkőzéssel nyeri meg végül a bajnokságot, 27 millió eurót kap az UEFA-tól)

A nyolcmillió euró természetesen a magyar válogatottnak is jár, bárhogy is szerepeljen a csapat Franciaországban. Az MLSZ ebből az összegből költ az edzőtáborra, az utazásokra, a stábra és egyéb más költségeket is finanszíroz ebből. A játékosok díjazását nem hozza nyilvánosságra az MLSZ – mondta a hirado.hu-nak Sipos Jenő szóvivő. Más csapatok azonban igen: a világbajnoki címvédő német játékosok fejenként 300 ezer euró (azaz 94,2 millió forint) prémiumot kapnak, amennyiben megnyerik az Eb-t. Itthon is keringtek már hírek arról, hogy melyik játékos mennyit vihetett haza ősszel a kijutásért – Fioláról az a hír járta, hogy százmilliót kapott.

Luxushotel a főhadiszállás

Közben kedden, kora délután megérkezett a magyar válogatott Franciaországba, a bajnokság helyszínére. A 23 fős keret és a jelentős létszámú stáb főhadiszállása a Tourrettes-ben található Terre Blanche nevű luxushotel lesz, innét fognak meccsek előtt napon elutazni illetve a meccseket követően ide érkeznek vissza a játékosok. A csapat a Lauda Air járatával utazott most is, majd csapatbusszal jutott el a szálláshelyre.

A busz feliratát itthon is a szurkolók döntötték el szavazással, és a „Ria Ria Hungária!” nyerte el a többség tetszését. Olaszországnál például a „FORZA AZZURRI!” felirat nyert, míg az angoloknál a „One team, one dream” szlogen végzett első helyen.

Sipos Jenő elmondta, hogy hosszú ideje folyik a biztonsági intézkedésekre való felkészülés. A magyar válogatottra biztonságiak vigyáznak a szállodában és az edzőtáborban, valamint kísérik őket útjaikon. A biztonsági szolgálat szakemberei között lesznek magyarok is – tette hozzá.

Mostantól a finomhangoláson van a hangsúly – mondta az MLSZ szóvivője. Az erőnléten már túl van a csapat, edzések, regeneráció és elemzések várnak a játékosokra.

Milliárdokat költöttünk

Májusban az UEFA mindenki számára kipostázta az Európa-bajnokságra megváltott, érvényes belépőket. A 2,5 millió jegyből már tavaly nyáron elkelt közel egymillió.

A magyar szurkolók közel 40 ezer jegyet váltottak – 10-15-15 ezres bontásban, a három mérkőzésre.

A nemzetközi szervezet hivatalos jegyértékesítési oldalán még elvétve lehet belépőt találni néhány mérkőzésre, mint például a magyar válogatott Izland elleni összecsapására is. A csoportmeccsek középkategóriás jegyei 55 és 105 euróért (azaz 17 ezer és 32 ezer forint) kaphatóak.

Minden meccsre négy jegykategóriában lehet jegyet váltani, 25 és 895 euró között, azaz 7800 és 278 000 forintért:

Nyitómérkőzés: 75 euró (4. kategória), 195 (3.), 395 (2.), 595 (1.)
Csoportkör és nyolcaddöntő: 25 euró (4. kategória), 55 (3.), 105 (2.), 145 (1.)
Negyeddöntő: 45 euró (4. kategória), 85 (3.), 135 (2.), 195 (1.)
Elődöntő: 65 euró (4. kategória), 165 (3.), 295 (2.), 495 (1.)
Döntő: 85 euró (4. kategória), 295 (3.), 595 (2.), 895 (1.)

Néhány hazai, jegyüzérkedéssel foglalkozó weboldalon is árulnak még belépőket, az árak meglehetősen változóak: 40 és 140 ezer forint között.

Ugyanakkor több magyar utazási irodánál komplett csomagokat (utazás + szállás + belépőjegy) is vásárolhattunk az Eb-re. A buszos utak 30 ezer forinttól kezdődtek, repülőjegyet pedig – akik még időben foglaltak – 70 ezer forint feletti áron vásárolhattak a hazai szurkolók.

Néhány értékes információ az utazás előtt állóknak:

Kihez lehet kint fordulni?
MAGYARORSZÁG PÁRIZSI KONZULÁTUSA
7, Square Vergennes, 75015 Paris
Telefonszám: +33 (1) 5681-0230
Ügyeleti telefon: +33 (6) 8325-4362
E-mail: consulate.par@mfa.gov.hu
Nyitva tartás (az Eb idején változhat): hétfő, szerda és péntek: 9.00–12.00, kedd és csütörtök: 15.00–16.30

Az MLSZ honlapján található információ a rendező városok belvárosaiban létesített szurkolói zónákról, a francia stadionok szigorúan szabályozott beléptetéséről és látogatásáról, valamint a kinti egészségügyi ellátásról.

Ezenkívül június 17-24. között Puy St. Vincentben magyar szurkolói falut nyitnak, ahová nem csak a jeggyel rendelkező, hanem a francia Alpok hegyei között más magyarokkal együtt szurkolni vágyókat is várják.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »