Negyven éve nem történt ilyen: 10 százalék fölé nőtt a brit infláció

Negyven éve nem történt ilyen: 10 százalék fölé nőtt a brit infláció

Negyven év óta először tíz százalék fölé emelkedett az éves brit infláció – számolt be szerdán az MTI.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai beszámolója szerint a lakhatási költségek nélkül számolt fogyasztói árak (CPI) júliusban 10,1 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban.

Júniusban 9,4 százalékos tizenkéthavi inflációt mértek Nagy-Britanniában. Az ONS kiemeli: 

a júliusi tizenkéthavi inflációs ütem a legmagasabb azóta, hogy az éves infláció havi rendszerességű mérése a jelenlegi módszertannal 1997 januárjában megkezdődött.

A modellezéssel még korábbra visszaszámolt adatok alapján a szigetországban

legutóbb 1982 januárjában, azaz több mint negyven éve volt a múlt havinál gyorsabb az éves infláció, 11 százalék körüli ütemmel 

– áll a statisztikai hivatal szerdai beszámolójában.

Az ONS szerint a júliusi infláció teljes kosarának átlagán belül az élelmiszerek és az üdítőitalok ára, valamint a közlekedési költségek emelkedtek a legnagyobb mértékben.

Hírdetés

Az élelmiszer- és üdítőital-árak a múlt hónappal zárult egy évben 12,7 százalékkal nőttek a júniusban mért 9,8 százalékos emelkedés után. A közlekedési költségek 15,1 százalékkal, a kiskereskedelmi üzemanyagárak 43,7 százalékkal emelkedtek tizenkét hónap alatt. A motorbenzin literje júliusban átlagosan 1,8950 fontba (910 forintba), a dízelüzemanyagé 1,9790 fontba (950 forintba) került Nagy-Britanniában. Egy évvel korábban literenként 1,3260, illetve 1,3550 fontért árulták a benzint és a gázolajat a brit töltőállomásokon – áll a statisztikai hivatal szerdai ismertetésében.

Ezzel még nincs vége

A brit infláció gyorsulása a hivatalos előrejelzések szerint korántsem ért véget. A Bank of England minap ismertetett friss negyedéves pénzügypolitikai jelentésében közölte: új, felülvizsgált prognózisa szerint

az idei negyedik negyedévben az éves összevetésű infláció valamivel 13 százalék fölé emelkedik majd.

A brit jegybank hangsúlyozta: ez 3 százalékponttal gyorsabb tizenkét havi infláció lenne az előző, májusban kiadott pénzügypolitikai jelentésben erre az időszakra valószínűsített ütemnél.

A Bank of England inflációs célja 2 százalék. A monetáris tanács szerint a felfelé ható inflációs nyomás elsődleges hajtóerejét a vártnál is valószínűleg gyorsabban emelkedő háztartási energiahordozó-árak adják. Kiemelték: a 2022 végére szóló határidős fölgázszállítási tranzakciók fontban számolt ára május óta csaknem a kétszeresére emelkedett. A brit jegybank új előrejelzése szerint ebben a környezetben a háztartások adózott reáljövedelme várhatóan meredek ívben zuhan, és a brit gazdaság 2022 negyedik negyedévétől recesszióba kerül.

Londoni pénzügyi elemzők várakozása szerint a Bank of England ennek ellenére folytatja kamatemelési ciklusát.

Az egyik legnagyobb londoni központú globális pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics az új brit inflációs adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében közölte: várakozása szerint a ciklus végéig 3,00 százalékra emelkedik a Bank of England irányadó kamata a jelenlegi 1,75 százalékról.

A Bank of England – az EU-n kívüli legnagyobb európai gazdaság jegybankja – tavaly decemberben kezdte jelenlegi szigorítási ciklusát az addigi 0,10 százalékos mélységi rekordról.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »