Negyven év után már nem gyártanak több VHS-lejátszót

Japán Nem gyártanak több VHS-lejátszót, befellegzett a videokazetta-korszaknak. Éppen negyven évvel ezelőtt, 1976-ban fejlesztette ki a VHS-t (Video Home System) a japán JVC cég. Sokan már azt gondolták, hogy amióta a DVD-k és a Blu-ray-ek korát éljük, nem is gyártanak videokazettákat és videómagnókat, pedig mostanáig gyártottak. Az utolsó videomagnót gyártó cég, a japán Funai volt, amely július végén leáll a videómagnók gyártásával. Míg volt olyan esztendő az elmúlt 40 évben, amikor 15 millió videómagnót értékesítettek világszerte, ez a szám a tavalyra 750 ezerre csökkent.

A legjelentősebb filmgyártó stúdiók 2006-ban szüntették be filmjeiknek a VHS-kiadású verzióját, mert ekkorra már az átlagember számára is elérhető árú lett a DVD-lejátszó, így jelentősen megugrott az eladott DVD-k száma is.

A szaklapok egészen hamar temetni kezdték, a közönség viszont szerette a VHS-t. Sikerének két oka volt. Az egyik, hogy olcsón lehetett hozzájutni, a másik pedig, hogy a lejátszás illetve felvétel időtartama hosszú volt. Egy videókazettára általában két film is ráfért. A kritikusok viszont azt hozták fel a VHS-technológia ellen, hogy minden egyes lejátszással rohamosan romlik a minőség. Arról már nem is beszélve, hogy a VHS-szalag a tárolás során könnyen koszolódik, a kosz pedig lejátszáskor sérüléseket okoz a VHS-szalagon, ami megint csak minőségromláshoz vezet.

A VHS-kazettákat nemcsak filmek felvételére, illetve lejátszására használták, hanem arra is, hogy filmeket forgassanak rá. A szakértők szerint a VHS-technológia demokratizálta a filmgyártást, amely mindenki előtt megnyílt olcsósága révén. Nem volt tovább úri huncutság az sem, hogy a fényképek mellett mozgóképek is megörökítsék a családot. Egyre olcsóbb lett a videókamera, ha pedig valaki egy-két napra vagy hétre ki akarta kölcsönözni a VHS-kamerát, akkor azt már fillérekért megtehette.

Így a 80-as, 90-es évekre eljött az a korszak, hogy családi filmet készített boldog-boldogtalan. Vendégségek csúcspontjának számított, hogy több órányi felvett családi videót mutogattak egymásnak a barátok, családtagok, amelyeknek az volt az érdekessége, hogy általában csak az élvezte, aki készítette, és még talán azok is, akikről készült. Ennek egy egyszerű oka volt: az átlagember nem rendelkezett dramaturgiai ismeretekkel ahhoz, hogy izgalmasra, érdekesre tudja megvágni nyaralásának mozgóképeit.

Valahogy úgy kell ezeket a családi videókat elképzelni, mintha egy akciófilm vágóképeit nézegetnénk akciójelenetek nélkül. Bár persze sokszor megesett, hogy a film történetének kezdetéből való burleszk jeleneteket láthatott a szerencsésebb családtag vagy barát a vendégség során. Például amikor az anyós leborul a gumimatracról a Balatonban vagy szöcskét raknak a vásott kölykök a strandon alvó nagybácsi szájába.

Mindenesetre a 20. század végének személyes történelme megtalálható ezeken a felvételeken, mert ma már az is érdekes, hogy mi van a háttérben, ki milyen ruhát viselt, hogyan beszélt, vagy éppen hogyan nézett ki régen egy vizibicikli. A szakemberek tehát egyöntetűen azt javasolják, hogy a VHS-korszak lezárultával mindenki írassa át DVD-kre a VHS-kazettán lévő felvételeket, amelyet úgy lehet megtenni erre szakosodott vállalkozásoknál, hogy először digitalizálják a felvételt valamilyen népszerű formátumban, majd rámásolják egy DVD-lemezre. Valószínűleg ez a megoldás sem bír ki többet, mint egy emberöltő, ezért érdemes lesz mindig újabb és újabb hordozókra elmenteni a filmeket, amelyeket azonban már bárki megtehet otthon is számítógépe segítségével.

Attól, hogy a videómagnók és a videófilmek örökre eltűnnek nem kell félni, valószínűleg még az unokáink is láthatják, ha akarják, mert rengeteg amatőr és profi gyűjtő halmoz fel óriási készleteket videófilmekből és lejátszókból. Sőt, akadnak szélsőséges esetek is. Kis példányszámban VHS-kazettán kiadott horrorfilmet például 1 500 dollárért vásárolt meg egy megszállott gyűjtő. De persze az is igaz, hogy minden technikai korszak valahogy hasonlóképpen ér véget.

A magnókazetták viszont visszatértek

A magnókazetta nemcsak tartja magát, hanem tavaly gyártásának új fénykorát élte éppen. A kazettagyártások száma 2005-ben az egymilliót sem érte el, viszont megtízszereződött tíz év alatt ez a szám. A 2014-es esztendőben már tízmillió magnókazettát tudtak eladni, sőt, 2015-ben ez a szám elérte az 1 millió 200 ezret. Az amerikai magnókazetta kiadók a hanghordózó legjobb évének nyilvánították 2015-öt, pedig a hatvanas években induló története óta már sok eladási rekordot megélt a hanghordozó. A Noisey zenei magazin nemrég az egyik amerikai kazettakiadó tulajdonosát arról kérdezte, hogy múló divatról van-e szó vagy tényleg feltámadásról. A kiadó szerint inkább múló divatról lehet szó, mert sem hangminőségben, sem esztétikájában nem képes versenyezni a többi hanghordozóval. Vagyis sokan nem értik, hogy akkor mégis miért ragaszkodnak a mai fiatalok a magnókazettához és a walkmanhez. Mások szerint a válasz nem bonyolult: valószínűleg újra divatos termék lett.

Szerző: Csejk Miklós


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »