Négypontos hátrányból nyerte a Laver Kupát a világválogatott

Négypontos hátrányból nyerte a Laver Kupát a világválogatott

Az utolsó napot négypontos hátrányból kezdő világválogatott legyőzte az európai csapatot a férfi teniszezők londoni Laver Kupáján.

Az európai együttes az első két napot követően 8-4-re vezetett, majd a vasárnapi nyitányon a párost a tengerentúliak nyerték, utána pedig az első egyesben a kanadai Felix Auger-Aliassime jobbnak bizonyult a szerb Novak Djokovicnál, ezzel már – mivel a harmadik napi győzelmek három pontot érnek – 10-8 volt az állás a világválogatottnak. A második egyesben az amerikai Frances Tiafoe legyőzte a görög Sztefanosz Cicipaszt, amivel 13-8-ra alakította az állást, és behozhatatlanra növelte az előnyt. A norvég Casper Ruud és az amerikai Taylor Fritz mérkőzését már nem is játszották le.

A pénteki győzelmek 1, a szombatiak 2, a vasárnapiak pedig 3 pontot értek. A végső sikerhez 13 pontot kellett elérni.

Hírdetés

A Laver Kupát 2017-ben rendezték meg először Prágában, akkor az európaiak 15-9-re győztek. Egy évvel később, Chicagóban és 2019-ben Genfben is címvédést láthattak a nézők: előbb 13-8-as, majd 13-11-es európai sikert hozott a párharc. A tavalyi negyedik összecsapáson is európai diadal született, mégpedig 14-1-es Bostonban, azaz most nyert először a Világválogatott.

Végeredmény

Európa-Világválogatott 8-13

Matteo Berrettini, Andy Murray – Felix Auger-Aliassime, Jack Sock – 6:2, 3:6, 8-10

Novak Djokovic – Felix Auger-Aliassime 3:6, 6:7 (3-7)

Sztefanosz Cicipasz – Frances Tiafoe 6:1, 6:7 (11-13), 8-10


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »