Négymillió koldus országa

Százéves lenne hazánkban a létminimum-számítás, amelynek tiszteletre méltó jubileumát a Központi Statisztikai Hivatal azzal ünnepli, hogy felhagy vele. Pontosabban a KSH továbbra is végez létminimum-számítást, csak épp a régi magyar társadalom állapotáról meglehetősen lesújtó képet adó módszert vágja sutba, és keres helyette valami korszerűbbet. (Kevésbé elkeserítőt.) Az évszázados módszer mindig lelombozó adatokat mutatott. Példaként említeném az 1938-as esztendőt, amikor egy öttagú munkáscsalád heti minimális szükséglete 63,6 pengőt tett ki, ami havonta 260 pengő körül lehetett, egy főre számítva 52 pengő volt. Amiből egyrészt kiderül, hogy a havi 200 pengő fixből egy család már nem nagyon viccelt, másrészt nem derül ki, hogy az emberek miből éltek, hisz az egy főre jutó átlagjövedelem csak évi 530, havi 44 pengő volt, ami akárhogy osztjuk, szorozzuk, csak tíz hónapra volt elegendő. De a létminimum-számítás később is kellemetlen volt a mindenkori hatalomnak, nem véletlen, hogy a létező szocializmusban egy ideig szüneteltették, majd 1968-ban újrakezdték, csak épp az eredményt nem hozták nyilvánosságra. Csak 1987 után értesülhetett ismét a lakosság arról, hogy egy roppant nagy létszámú réteg mennyivel kevesebből él, mint amennyire a megélhetésükhöz minimálisan szükség lenne.

A rendszerváltás után a létminimum-számítás módszere, amelynek lényege egy olyan virtuális fogyasztói kosár összeállítása, amelynek ára a szükségletek minimális, társadalmilag még éppen elfogadott szintjét számszerűsíti, változatlan maradt, csak a fogyasztói kosár összetétele módosult. Csakhogy, a minimálbér megjelenésével, a számított létminimumot már azzal vetették öszsze, hisz a munkából szerzett jövedelem és a megélhetés közötti összefüggés pontosabb és fontosabb mutató, mint az egyre kétesebb hitelű, átlagos jövedelemmel való összevetés. Egyébként a magyar jövedelemadó-rendszert úgy alkották meg, hogy a minimálbér adómentes volt, s azonos a létminimummal. A Bokros-csomag részeként megadóztatták a minimálbért, így a létminimum elszállt a minimálbértől, amely áldatlan állapot orvoslására az első Orbán-kormány még vállalkozott. A minimálbért továbbra is adóztatva, de bruttó értékét 21-ről 40, majd 50 ezer forintra emelte, ami még nettóban is több volt, mint a 30 ezer körüli létminimum. A gyászos emlékű Medgyessy-, Gyurcsány-, Bajnai-kormány addig érzékenykedett szociálisan, míg a létminimumnak sikerült ismét felülmúlnia a minimálbért, de csak olyan tessék-lássék módon. Ám jött a kétharmad, s e területen is drasztikus változást hozott. Felemelte (többször is) a bruttó minimálbért, viszont eltörölte az alkalmazottak adókedvezményét, e bölcs, igazságos, az emberek érdekében hozott döntésnek az lett a következménye, hogy bruttó minimálbér magasan felülmúlta a létminimumot, ám a nettó folyamatosan szakadt le tőle. Miközben a magyar reformok meg működtek. És az infláció is megszűnt. (Csak az árak nőttek.) Nyilván nem efféle megfontolások vezették a KSH-t, amikor bejelentette, abbahagyja a régi metódus szerinti létminimum-számítást. Mindenesetre a Magyar Szakszervezeti Szövetség felkérésére a Policy Agenda nevű intézet a hagyományos metódus szerint elvégezte a tavalyi évre vonatkozó létminimum-számítást, ami egy felnőttnek 88 016 forint, egy átlagos (két felnőtt, két gyerek) családnak 255 246 forint lenne. Mivel a nettó minimálbér 68 775 forint, csak tavaly érte el a 2009-es szintet, a létminimum alatt élők száma tovább nőtt, elérve a 41 százalékot. Hárommillió koldus országából négymillió koldus országa lettünk.

Ezek után izgatottan várjuk a KSH új metodikájú létminimum-jelentését.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 04. 21.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »