Negyedszázad után újra együtt a Széchenyi István Egyetem első egyetemi diplomásai

Negyedszázad után újra együtt a Széchenyi István Egyetem első egyetemi diplomásai

Újra találkoztak a győri Széchenyi István Egyetemen azok az alumnik, akik a TIGER nemzetközi program keretében 25 éve végeztek a győri intézmény első egyetemi képzésén. Az esemény ünnepi köszöntőjében dr. Lukács Eszter nemzetközi rektorhelyettes kiemelte, hogy a győri egyetem mai sikerei azokra az alapokra is épülnek, amelyeket negyedszázaddal ezelőtt e program vezetői megalapoztak.

Meghatározó igény jelentkezett az 1990-es évek közepén a szakmát „németül is ismerő” mérnökök iránt. A nemzetközi gyakorlat szerint térségünkben is olyan szakemberekre volt nagy szükség, akik a közlekedési infrastruktúra egészében jártasok, s képesek a közlekedésépítési és a közlekedésszervezési feladatok megoldására.

A TIGER-program minta volt

A program irányítója és koordinátora a Széchenyi-egyetem jogelődjén dr. Koren Csaba professzor volt, oktatásmódszertani vezetőként dr. Szepesházi Róbert egyetemi docens, társlebonyolitóként dr. Bystrík Bezák, a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem professzora tevékenykedett.

„A képzés közben kialakult nemzetközi kapcsolatok közül több azóta is élő, mert bár a kilencvenes évek vezető oktatói – mint jómagam is – nyugdíjba mentek, de az utódok több esetben megtartották az együttműködést különböző projektek keretében. A TIGER-program világos minta volt a 2014-ben kezdett angol nyelvű infrastruktúra-építőmérnöki mesterképzésünknek. Az idegen nyelvű, illetve kettős képzések később az egyetem más szakjain is megjelentek” – kötötte össze a múlt jelentőségét a jelennel dr. Koren Csaba.

Életre kelt az aranyháromszög

Hírdetés

A 25 éves jubileum alkalmából újra találkoztak a Széchenyi István Egyetemen a képzés egykori résztvevői, oktatói, akiket dr. Koren Csaba, dr. Bystrík Bezák, dr. Szepesházi Róbert és professzor Johann Litzka mellett dr. Lukács Eszter, az intézmény nemzetközi rektorhelyettese is személyesen köszöntött. Mint mondta,

a TIGER-program sikere kulcsfontosságú tényező volt a bécsi és pozsonyi műszaki egyetemekkel folytatott hosszú és gazdagító együttműködésünkben, amely a mai napig tart.

„Életre keltettük az »arany háromszög« gondolatát” – utalt a három szomszédos főváros határolta gazdasági térség folyamatos és egyre dinamikusabb fejlődésére.

Beszédében munkájáért köszönetét fejezte ki dr. Koren Csabának, a nemzetköziesítésért felelős korábbi igazgatónak. „Mai sikereink azokra az alapokra épülnek, amelyeket negyedszázaddal ezelőtt ő és kollégái leraktak. Dr. Koren Csaba meghatározó előfutára volt az európai felsőoktatás jövőjének” – méltatta a professzort.

Élete élménye a TIGER

Dr. Makó Emese egykori széchenyis hallgató, ma már az egyetem Közlekedésépítési és Vízmérnöki Tanszékének vezetője, illetve a jubileumi alumnitalálkozó főszervezője  a programhoz való csatlakozásról érdeklődésünkre elmondta: a főiskolai építőmérnök-diplomáját frissen megszerezve nagyon jó lehetőségnek tartotta, hogy kiegészítő egyetemi diplomát szerezzen, ráadásul német nyelven. „A képzés során a szlovák hallgatótársaikkal is csak németül tudtunk kommunikálni. Ez a tanórákon kívül is rákényszerített az idegen nyelv aktív használatára, illetve lehetőségünk volt igazi közösséggé kovácsolódni. Túlzás nélkül mondhatom, hogy életem egyik legkülönlegesebb, legmeghatározóbb élménye volt az a két év” – fejtette ki dr. Makó Emese.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »