Negyedmillióval kevesebb autót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban

Negyedmillióval kevesebb autót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban

Több mint 250 ezerrel kevesebb személyautót gyártanak az idén a chipek hiánya miatt Csehországban, ez a cseh autóipar számára mintegy 200 milliárd koronás  veszteséget jelent – közölte a cseh autóipari szövetség vasárnap.

A közleményből kiderül, hogy az év első kilenc hónapja alatt a csehországi autógyárak 831 653 személygépkocsit gyártottak, 2,9 százalékkal többet, mint 2020-ban, amikor a koronavírus-járvány miatt egy hónapig álltak a gyárak. 2019-hez viszonyítva a termelés visszaesése 22 százalékos.

– mutatott ré Zdenek Petzl, a szövetség ügyvezető igazgatója.

Hírdetés

A cseh autóipari szövetség ezért az érdekegyeztető tanács hétfői ülésén felkéri a kormányt, hogy az Antivirus program keretében újra nyújtson támogatást az érintett vállalatoknak, elsősorban a munkahelyek megtartására és a cégek túlélésére.

A csehországi autógyárak közül eddig a Hyundai van a legjobb helyzetben. A Hyundai termelése az első háromnegyedévben 26,8 százalékkal 207 300 autóra nőtt. A Škoda Auto 514 309 kocsit gyártott, 3,7 százalékkal kevesebbet, mint 2020-ban. A Toyota gyárt termelése fél százalékkal 110 044 autóra esett vissza.

Hasonló problémákkal küzdenek a cseh autóbuszgyárak és a tehergépkocsigyárak is. A Jawa motorkerékpárgyár viszont jól áll, az első kilenc hónap alatt 811 motort gyártott, 432 darabbal többet, mint egy éve.

MTI/ČTK


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »