Négy napja tüntetnek, a mostani elnököt is lemondatnák

Négy napja tüntetnek, a mostani elnököt is lemondatnák

Negyedik napja tartanak a tüntetések Brazíliában, ahol a demonstrálók az újonnan kinevezett elnök lemondását és korrupciós vizsgálatot követelnek. A rendőrség a két korábbi államfő ellen is korrupció miatt nyomoz, állítólag az állami olajvállalaton keresztül sikkasztottak több milliárd dollárt.

Könnygázt is be kellett vetni a rendőröknek a tüntetőkkel szemben Sao Paulóban. A demonstrálók azt követelték, hogy az új államfő, Michel Temer ellen is induljon korrupciós vizsgálat.

„Addig maradunk, amíg az elnök és a népi felhatalmazás nélkül kijelölt kormánya nem távozik. Semmi joga vezetni az országot” – mondta egy tüntető.

Temer azután lett elnök, hogy elődje, Dilma Rousseff mentelmi jogát hét nap vita után visszavonta a parlament. Így a volt elnök asszony ellen is megindulhatott a korrupciós vizsgálat, ahogy az ő elődje, Lula de Silva ellen is. Mindkettejüket azzal gyanúsítják, hogy az állami olajvállalat közbeszerzésein keresztül dollármilliárdokat tettek zsebre. Rousseff ráadásul a vád szerint vissza is élt hatalmával, mert megpróbálta leállítani a nyomozást.

„Brazília első megválasztott női elnökét puccsal buktatták meg, mindenféle alkotmányos háttér nélkül. Engem és a pártomat példátlan támadás ért, ami a teljes brazil demokráciát fenyegeti” – mondta a megbuktatott elnök.

Rousseff utódja, Michel Temer szerint politikai csatározás helyett a gazdasággal kellene foglalkozni. Az államkasszából ugyanis 50 milliárd dollár hiányozik, részben a foci-vb és az olimpiai stadionépítések miatt.

„Egy olyan ország irányítását vettük át, amely gazdasági válságban van. 12 millió munkanélküli van és a költségvetési hiány elképesztően magas. A kormányzat sok tekintetben működésképtelen és ezen változtatni kell. Gazdaságélénkítésre és munkahelyteremtésre van szükség” – ismerte el az új elnök.

A korrupciós botrányban egyébként már több mint 100 politikust és városvezetőt vettek őrizetbe.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »