Négy hét múlva lesz a népszavazás

Négy hét múlva lesz a népszavazás

Október 2-án lesz a népszavazás. A voksolásra jogosult több mint nyolcmillió választópolgár 3177 település 10 331 szavazókörében, illetve 105 külképviseleten szavazhat.

Azok a választópolgárok, akiknek nincs magyarországi lakcímük, levélben adhatják le voksukat.

Az Országgyűlés május 10-én rendelte el a kötelező betelepítési kvótáról szóló, a kormány által kezdeményezett népszavazást, amelyet Áder János köztársasági elnök október 2-ára írt ki. A kérdés úgy szól: “Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”

Az országos népszavazás akkor érvényes, ha az összes választópolgár több mint fele érvényesen szavazott, és eredményes, ha az érvényesen szavazó választópolgárok több mint fele a megfogalmazott kérdésre azonos választ adott. Az érvényes és eredményes népszavazáson hozott döntés az Országgyűlésre kötelező.

Az októberi népszavazáson a külföldön tartózkodó választópolgárok Magyarország nagykövetségein és főkonzulátusain akkor szavazhatnak, ha a magyarországi lakóhelyük szerinti helyi jegyzőnél szeptember 24-én 16 óráig jelentkeznek a külképviseleti névjegyzékbe személyesen, levélben vagy a valasztas.hu honlapon keresztül. Ezt a választás előtt egy hónappal 2669-en tették meg. A választópolgárok 105 külképviseleten adhatják le voksukat, az időeltolódás miatt az amerikai kontinensen a magyarországi szavazást megelőző napon, október 1-jén, szombaton lesz a voksolás.

Az a választópolgár, aki a szavazás napján nem tartózkodik lakóhelyén, de Magyarország egy másik településén, vagy ugyanazon a településen, de a lakcímétől eltérő szavazókörben élni kíván a választójogával, átjelentkezéssel szavazhat. Az átjelentkezést szeptember 30-án 16 óráig lehet kérni a lakóhely szerinti település jegyzőjétől személyesen, levélben vagy a valasztas.hu honlapon keresztül. Eddig 6788-an jelezték, hogy nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni.

Az októberi népszavazás újdonsága, hogy ez az első országos népszavazás, ahol a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok is voksolhatnak. Azok, akik élni szeretnének szavazati jogukkal, akkor szavazhatnak, ha szeptember 17-én 16 óráig felvetették magukat a levélben szavazók névjegyzékébe. Annak, aki a 2014-es országgyűlési választások előtt, vagy azóta regisztrált, nem kell újra kérnie a regisztrációt. A vasárnap reggeli adatok szerint 265 179 külhoni magyart vettek fel a központi névjegyzékbe.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI)) hétfőtől postázza azoknak a külhoni választópolgároknak a szavazási levélcsomagot, akik postán kérték azt. Akik a külképviseleteken kívánják átvenni, szeptember 19-étől tehetik ezt meg. A levélszavazatokat vissza lehet juttatni postán az NVI-hez október 1-jén éjfélig, de le lehet adni azokat szeptember 19-étől munkanapokon a kijelölt 12 külképviseleten, valamint a szavazás napján a szavazás időszakában a külképviseleteken és az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyein.

Az NVI rajzos tájékoztatót is küld

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) rajzos tájékoztatót is küld a levélben szavazás menetéről a határon túli választópolgároknak a szavazási levélcsomagban, a két évvel ezelőtti választáson ugyanis a szavazási iratok negyedét érvénytelenül küldték vissza a választók.

A magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak az októberi népszavazáson, az NVI pedig hétfőn kezdte meg a határon túli mintegy 265 ezer választópolgárhoz eljuttatni a levélcsomagokat.

A levélcsomagban egy tájékoztatót találnak a választópolgárok, valamint egy azonosító nyilatkozatot, a szavazólapot, a kis borítékot a szavazólapnak és egy nagy borítékot a szavazólapot tartalmazó borítéknak és a nyilatkozatnak. Az NVI rajzos tájékoztatót is küld a levélcsomagban a szavazás menetéről, ugyanis a 2014-es országgyűlési választáson – amikor először volt lehetőségük a határon túli választópolgároknak levélben szavazniuk – magas volt az érvénytelenül visszaküldött szavazási iratok száma.

A visszaküldött szavazási iratok ellenőrzésekor az NVI azt tapasztalta, hogy a választók nem elég gondosan töltötték ki az azonosító nyilatkozatukat, azok adatai nem egyeztek meg a névjegyzékben szereplőkkel, valamint, hogy több esetben nem voltak aláírva a nyilatkozatok.

Gyakran előforduló hiba volt az is, hogy a választók egyáltalán nem küldtek vissza azonosító nyilatkozatot, így az NVI nem tudta beazonosítani, hogy a névjegyzékben szereplő választópolgár szavazata van-e a borítékban. A választópolgárok arra sem ügyeltek, hogy a szavazatot tartalmazó borítékba ne tegyék bele az azonosító nyilatkozatukat. Típushiba volt továbbá, hogy a visszaérkező boríték vagy a szavazatot tartalmazó kis boríték nem volt leragasztva.

Az NVI ezért a szavazási iratcsomagban elhelyezett egy rajzos tájékoztatót is a szavazás menetéről: a választónak a kitöltött szavazólapot el kell helyeznie a kis borítékban, azt le kell zárnia. A regisztrációnál megadott adatokkal ki kell tölteni az azonosító nyilatkozatot és alá kell azt írni. Ezt követően a kitöltött és aláírt nyilatkozatot, valamint a szavazatot tartalmazó kis borítékot el kell helyezni a nagy borítékban, és azt – a levélcsomagban található biztonsági ragasztócsíkkal – le kell zárni, hogy abból ne lehessen sérülésmentesen szavazatot kivenni vagy beletenni.

A lezárt szavazási iratot vissza lehet juttatni postán október 1-jén 24 óráig az NVI-hez, de le lehet adni azokat szeptember 19-étől a kijelölt 12 külképviseleten, valamint a szavazás napján a szavazás időszakában a külképviseleteken és az országgyűlési egyéni választókerületek székhelyein.

Az NVI-ben a szavazás előtti 6. napon, szeptember 26-án kezdik meg a már megérkezett levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzését. Az NVI az ellenőrzés során vizsgálja, hogy le van-e ragasztva a válaszboríték, a boríték tartalmaz-e azonosító nyilatkozatot és szavazatot rejtő kisebb borítékot, utóbbi le van-e ragasztva, az azonosító nyilatkozatban rögzített adatok pedig megfelelnek-e azoknak, amelyeket a választópolgár a regisztrációkor megadott. Az NVI azt is ellenőrzi, hogy az azonosító nyilatkozatot kitöltő szerepel-e a névjegyzékben, valamint, hogy korábban, az országos népszavazás során visszajuttatott-e már szavazási iratot.

Ha a válaszborítékban lévő azonosító nyilatkozat formailag megfelel a törvényi előírásoknak, külön dobozban gyűjtik a névtelen, szavazólapot tartalmazó lezárt borítékot, és ezeket a szavazás napján este 7 óra után bontják fel, majd szkennelik be a szavazatokat.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »