Négy évtized után ismét kitört a világ legnagyobb aktív vulkánja

Négy évtized után ismét kitört a világ legnagyobb aktív vulkánja

Az Egyesült Államokhoz tartozó Hawaii szigetén 38 év után ismét működésbe lépett a világ legnagyobb aktív vulkánja, emiatt figyelmeztetést adott ki az amerikai földtani intézet (USGS) is.

A Mauna Loa vasárnap éjszaka tört ki, és hamuval borította be a környező térséget.

A hawaii vulkánfigyelő szolgálat tájékoztatása szerint a kitörés egyelőre nem fenyegeti a vulkánhegy lábánál élőket. A szervezet ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a kitörés folytatódik, a lávafolyam felgyorsulhat, és elérheti a hegy alsóbb régióit.

Az állam turisztikai hatóságának közösségi oldalán szintén az olvasható, hogy a fokozott vulkáni tevékenység nem fenyegeti a hegy lejtőjén tartózkodókat, és a légi forgalomra sem jelent veszélyt.

Az amerikai meteorológiai szolgálat Honoluluban működő irodája azt közölte: egyelőre arra számítanak, hogy kevesebb mint egy centiméter hamu boríthatja be a sziget egyes részeit. Azt javasolták ugyanakkor a légzőszervi megbetegedésben szenvedőknek, hogy maradjanak zárt helyen, illetve felhívták a figyelmet arra, hogy a vulkáni hamu kárt tehet a növényzetben, veszélyes az állatokra, és károsíthatja az elektronikai berendezéseket, járműveket is.

Hírdetés

A Mauna Loa vulkán kitörésének az elmúlt hónapokban voltak előjelei: június óta megsokszorozódott a napi földrengések száma a vulkánhegy térségében – szeptember végén voltak napok, amikor több mint 100 rengést regisztráltak -, aminek nyomán Hawaii polgári védelmi ügynöksége figyelmeztetést is kiadott.

BREAKING: World’s largest active volcano Mauna Loa has started to erupt in Hawaii for the first time since 1984 pic.twitter.com/BkVgGyehem — Insider Paper (@TheInsiderPaper) November 28, 2022

A vulkán a geológiai feljegyzések szerint 1843 óta 33 alkalommal tört ki, legutóbb 1984-ben. A most véget ért 38 éves szünet volt a leghosszabb csendes periódusa.

A Mauna Loa a világ legnagyobb aktív vulkánja. Krátercsúcsa mintegy 35 kilométerre fekszik egy kisebb vulkántól, a Kilaueától, amely 2018-ban működésbe lépett, és a kifolyó láva 700 otthont elpusztított.

Mauna Loa is still active at 5am. マウナロア噴火から約5時間経ちましたが未だに噴火中。#hawaii #maunaloa #eruption#ハワイ #ハワイ島 #マウナロア#火山 pic.twitter.com/aPXj22cOx7 — BIGJIN (@BIGJIN16) November 28, 2022

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »