Négy előadással mutatkozik be Budapesten a felvidéki Csavar Színház

Négy előadással mutatkozik be Budapesten a felvidéki Csavar Színház

Négy előadással mutatkozik be a szlovákiai Csavar Színház a szerdától vasárnapig tartó Vendégváró Fesztiválon Budapesten, a Bethlen Téri Színházban.

Január 19. és 23. között tizedik alkalommal rendezi meg az idén szintén tizedik születésnapját ünneplő Bethlen Téri Színház a határon túli magyar színházi műhelyeket bemutató Vendégváró Fesztivált, amelynek idei meghívottja a hetényi Csavar Színház.

A kisfesztivál célja, hogy a határon túli magyar színházi műhelyeket minél teljesebben megismertesse a budapesti közönséggel – olvasható a Bethlen Téri Színház MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az első két napon két felnőtteknek szóló előadás került a műsorba, a fesztivál hétvégéjén, szombaton és vasárnap délelőtt pedig két családi programmal készül a hetényi Csavar Színház társulata.

Hírdetés

A közleményben kiemelik, hogy az idei fesztivál különösen fontos a kamara méretű befogadó színház életében, hiszen a Vendégváró Fesztivállal kezdi meg a Bethlen fennállása 10. évfordulójának ünneplését.

Mint kiemelik, a színház büszke arra, hogy a 10 éve megfogalmazott célok és alappillérek – mint például a külföldi produkciók befogadása vagy a határon túli magyar színházi műhelyek rendszeres bemutatása – a mai napig megállják helyüket.

A fesztivál programjáról további információ itt található.

(mti/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »