Ne a magyar gazdákkal és régiókkal fizettessék meg a háború árát!

Ne a magyar gazdákkal és régiókkal fizettessék meg a háború árát!

Az Európai Parlament Költségvetési Bizottságának tegnapi ülésén Johannes Hahn, a témáért felelős biztos bemutatta a 2023-as uniós költségvetés tervezetét.  Az Európai Bizottság 2023-ban 185,6 milliárd euró kötelezettségvállalással és 166,3 milliárd euró kifizetéssel tervez.

Ezt egészíti ki 130,7 milliárd euró kifizetése a Next Generation EU program keretéből.

Deli Andor felszólalásában elmondta: „A 2023-as uniós költségvetés nem lehet a megszokott ügymenet költségvetése. Olyan költségvetésnek kell lennie, amely támogatja és védi az európai gazdaság minden lényeges területét, különösen a mezőgazdaságot és a regionális fejlesztéseket. Az uniós költségvetésből nyújtott támogatások mértékét meg kell őrizni, nem szabad csökkenteni az újonnan létrehozandó válságalapok javára.”

Hírdetés

A kormánypárti EP-képviselő szerint ugyan rekordméretűre tervezett a költségvetés, de nem ad választ számos olyan kihívásra, amellyel az Európai Uniónak, a tagállamoknak 2023-ban is számolniuk kell.

„Ami a mezőgazdaságot illeti, az élelmiszerek ára folyamatosan emelkedik. Az ukrajnai háború miatt a búza és más gabonafélék piaca instabil és ingatag marad. Ezért el kell kezdenünk beszélni az európai élelmiszer-önellátásról. Még erősebb, ellenállóbb mezőgazdasági ágazatot kell felépíteni, és ehhez elegendő uniós támogatást kell biztosítani gazdáinknak. Ugyanez igaz a kohéziós alapokra is. Rendkívül fontos a regionális fejlesztési  források mielőbbi kifizetése” – fogalmazott a képviselő.

Deli Andor hozzátette: „Az uniós költségvetésnek hozzá kell járulnia az energiaárak emelkedése miatt egyre fokozódó, úgynevezett energiaszegénység leküzdéséhez. Az EU-nak nem szabad szemet hunynia felette, mert bár most nyár van, a tél közeleg.”

(Sajtóközlemény/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »