NB 1 – Parázs meccsek, Fradi-vereség

Ponttal távozott Kispestről az Újpest

Megosztozott a pontokon a Budapest Honvéd és a vendég Újpest szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

Az 1-1-es döntetlen után a két csapat továbbra is az ötödik, illetve hatodik helyen tanyázik a tabellán, a Honvéd két ponttal előzi meg fővárosi riválisát.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Budapest Honvéd-Újpest FC 1-1 (0-0)

Bozsik Stadion, 2713 néző, v.: Andó-Szabó
gól: Lanzafame (69.), illetve Lázok (52.)
sárga lap: Bardhi (68.), Balogh (89.)

Honvéd:  Gróf – Botka, Lovric, Baráth, Hajdú – Gazdag, Kamber, Hidi (Balázs 78.) – Prosser (Holender 58.), Lanzafame, Koszta (Zsótér 87.)

Újpest:  Banai – Cseke, Heris, Kecskés, Mohl – Windecker, Diarra (Angelov 90.), Balogh – Bardhi (Andric 73.), Balázs – Lázok (Tóth 78.)

Kevés eseményt hozott az első félidő. A játékot a Honvéd próbálta irányítani, ám a lila-fehérek védelmét nem tudta feltörni a hazai csapat, mint ahogy az Újpest szórványos támadásai sem jártak eredménnyel.

A második játékrész elején Lázok ugrott ki a leshatárról, s lőtt gólt, így gyorsan előnyhöz jutottak a vendégek. A hazaiak ezt követően nagy energiát mozgósítottak a fordításért, Lanzafame gyönyörű szabadrúgásgóljával még a hajrá előtt egyenlítettek, ezt követően azonban már csak kisebb helyzetekig jutottak, s már a lila-fehérek sem találtak újra a kapuba.

Kikapott Sopronban a Ferencváros

A mérkőzést nyolc emberrel befejező, címvédő Ferencváros 2-0-ra kikapott szombaton Sopronban, a Haladás vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Swietelsky Haladás-Ferencváros 2-0 (0-0)

Sopron, 4200 néző, v: Solymosi
gólszerzők: Gaál (64.), Iszlai (84.)
sárga lap: Gaál (37.), Halmosi (56.), Hegedűs (69.), illetve Leandro (16.), Djuricin (37.), Nalepa (49., 72.), Dilaver (55., 78.), Pintér (78.)
kiállítva: Nalepa (72.), Dilaver (78.)

Haladás:  Rózsa – Schimmer, S. Wils, Hegedűs, Bosnjak – Iszlai, Rácz (Szőke, 91.) – Gaál (Dombi, 87.), Németh M., Halmosi – Williams (Tóth M., 35.)

Ferencváros:  Dibusz – Dilaver, Nalepa, Leandro, Ramírez (Hüsing, 84.) – Gyömbér (Radó, a szünetben), Pintér – Lovrencsics, Rju (Varga R., 74.), Djuricin – Böde

A rendkívül aktívan kezdő hazaiak védekezésre kényszerítették a Ferencvárost, az első húsz percben csak Dibusz bravúrja, vagy – háromszor is – a kapufa mentette meg a vendégeket a góltól. Ha támadott az FTC, ezt körülményesen és ötlettelenül tette, nem is tudott helyzetet kidolgozni. A 35. percben Williamset kénytelen volt lecserélni Mészöly Géza, aztán pár másodperccel később, teljesen váratlanul 11-eshez jutottak a fővárosiak, miután Hegedűs buktatta Djuricint a 16-oson belül. A sértett által elvégzett büntetőt lábbal hárította a sérült Király Gábor helyett védő Rózsa Dániel.

A második félidő két ferencvárosi kapufával és Rózsa-bravúrokkal kezdődött, de – ismét kissé váratlanul – a Haladás szerzett gólt, miután egy szögletet követően Gaál a kapuba juttatta a labdát. Thomas Dollt, a vendégek reklamáló vezetőedzőjét a lelátóra küldte Solymosi játékvezető, nyolc, illetve 14 perccel később pedig a második sárga lapját begyűjtő Nalepa és Dilaver is mehetett zuhanyozni. A Haladás kihasználta kettős emberelőnyét, megduplázta góljai számát, s ezzel – megérdemelten – begyűjtötte a három pontot. A végén Varga Rolandot hordágyon kellett levinni, így a címvédő nyolc emberrel fejezte be az összecsapást.

A Vasas ismét legyőzte az MTK-t

Ötgólos mérkőzésen nyert a Vasas az MTK Budapest ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában. Az éllovas a bajnoki nyitányon – idegenben – is le tudta győzni fővárosi riválisát.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Vasas FC-MTK Budapest 3-2 (3-2)

Illovszky Stadion, 3754 néző, v: Vad II
gólszerzők: Ádám (18., 11-esből), Saglik (23., 32.), illetve Vadnai (4.), Torghelle (21.)
sárga lap: Ádám (33.), Berecz (80., 89.), Kulcsár (91.), illetve Vass (42.), Vogyicska (37.), Vukmir (44.)
kiállítva: Berecz (89.)

Vasas:  Nagy – Burmeister, Debreceni, Ristevski – Murka (Kleisz, 86.), Vida, Berecz, Hangya – Remili, Ádám (Kulcsár, 62.), Saglik (Pavlov, 77.)

MTK:  Petkovic – Poór, Vukmir, Grgic (Ramos, 65.), Vadnai – Vass (Varga, 77.), Gera D. (Okuka, a szünetben), Korozmán, Kanta – Vogyicska, Torghelle

Eseménydús első félidőt láthatott a csaknem négyezer fős közönség, mindkét csapat lendületesen támadott, törekedett a gólszerzésre, ami ötször össze is jött. Az MTK kétszer is vezetett, de mindkétszer egyenlített a Vasas, amely végül előnnyel vonulhatott az öltözőbe.

A második játékrész sem volt unalmas, az MTK helyzeteket dolgozott ki, megpróbált egyenlíteni, miközben a Vasas sem adta fel a gólszerzés lehetőségét. A hazai csapat, amely emberhátrányban fejezte be a mérkőzést, győzelmével növelte előnyét a tabella élén.

Újabb döntetlennel őrizte meg hazai veretlenségét a Paks

 A Paks hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Debrecennel a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában, szombaton. A tolnaiak ezzel a mezőnyben egyedüliként továbbra is veretlenek saját közönségük előtt, igaz, ez volt az ötödik döntetlenjük.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Paksi FC-Debreceni VSC 1-1 (1-0)

Paks, v.: Szőts
gólszerzők: Bartha (13.), illetve Vittek (47.)
sárga lap: Papp (72.), illetve Vittek (92.)

Paksi FC:  Székely – Kulcsár D., Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Papp – Koltai (Jelena, 69.), Kecskés T. (Laczkó, 83.), Bertus, Bartha – Vernes (Hahn, 69.)

Debreceni VSC:  Danilovic – Jovanovic, Mészáros N., Szilvási, Filip – Szakály P., Tőzsér – Könyves (Vittek, a szünetben), Holman (Mészáros K., 81.), Bobko – Horváth Zs. (Castillion, 71.)

Komoly védelmi hibát követően a hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, így a Debrecen hamar rákényszerült arra, hogy jelentős energiákat mozgósítson az egyenlítés érdekében. A hajdúságiak ennek megfelelően mezőnyfölénybe kerültek, de nem tudták feltörni a hazai védelmet.

A Debrecenben a félidőben pályára lépett a nemrég szerződtetett, 81-szeres szlovák válogatott Robert Vittek, akinek két percre sem volt szüksége ahhoz, hogy góllal mutatkozzon be a magyar élvonalban.

A gyors egyenlítés után lendületbe jött a Debrecen, de a játékrész közepére újra kiegyenlítetté vált a játék. A hajrában mindkét csapat a győzelemre hajtott, közelebb ehhez a hazaiak álltak, de a csereként pályára lépett Jelena Richárd nagy helyzetben hibázott.

A Videoton ellen megszakította nyeretlenségi sorozatát a DVTK

Kilenc nyeretlen bajnoki mérkőzés után a Diósgyőri VTK szombaton 2-0-ra legyőzte a vendég Videotont a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

Amíg a sereghajtó hazaiak rossz sorozatuknak vetettek véget, addig a vendégeknek a jó szériája szakadt meg, ugyanis öt veretlen meccs után maradtak alul.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Diósgyőri VTK-Videoton FC 2-0 (0-0)

Miskolc, v.: Kassai
gólszerzők: Novothny (74.), Elek (86.)
sárga lap: Lipták (76.), Nikházi (78.), illetve Lazovic (37.), Juhász (71.), Nego (76.), Varga (87.)

Diósgyőri VTK:  Rados – Lázár P. (Oláh, a szünetben), Lipták, Mahalek, Nemes – Dausvili, Elek Á. – Vela, Bognár I., Nono (Nikházi, 64.) – Novothny (Bacsa, 83.)

Videoton FC:  Kovácsik – Nego, Fiola, Vinícius, Stopira – Juhász, Varga, Pátkai – Lazovic (Feczesin, a szünetben) – Géresi (Kovács I., 79.), Scepovic

Többnyire a Videoton irányította a játékot, de Scepcovic bő tíz perc után kihagyott nagy helyzetét leszámítva nem tudott komoly lehetőségeket kialakítani. A szünetig nagy volt a küzdelem, azonban többnyire a mezőnyben “birkóztak” egymással a játékosok.

A hazaiak támadóbb szellemben kezdték a második félidőt, egy ízben Kovácsiknak kellett bravúrosan mentenie. A DVTK agilisabb játéka jót tett a meccsnek: mindkét csapat ígéretes támadásokat vezetett, több helyzet is kialakult, ezek közül a diósgyőriek használtak ki egyet, sőt, a hajrában egy gyors ellentámadás végén Elek bebiztosította a győzelmet a kifejezetten jó iramú mérkőzésen.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »