Nazarbajev kijelölt utódját választották meg kazah elnöknek

Kaszim-Zsomart Tokajev nyerte a kazah elnökválasztást a szavazatok 70,8 százalékával a hétfőn közzétett eredmények szerint. A vasárnapi voksolást tömegtüntetések és több száz őrizetbe vétel kísérte.

Az eredmény a Nazarbajev márciusi lemondását követő gondosan megszervezett átmenet betetőzése – jegyezte meg az AFP francia hírügynökség. A 66 éves karrierdiplomata Tokajev máris közölte, hogy tanítójának nyomdokaiban halad.

Nurszultan Kazarbajev továbbra is fontos politikai szerepet tölt be a közép-ázsiai volt szovjet köztársaságban és az ország fővárosát, Asztanát is róla nevezték át Nur-Szultanra. A központi választási bizottság szerint a vasárnap tartott szavazáson a választásra jogosultak 77,4 százaléka vett részt.

A szavazatok 16,2 százalékával Amirzsán Koszanov ellenzéki politikus, az Ult tagdiri (Nemzet sorsa) nemzeti-hazafias mozgalom jelöltje a valaha legtöbb szavazatot elérő kazahsztáni ellenzéki elnökjelölt lett. A szemmel láthatólag alaposan előkészített menetrendbe azonban hiba csúszott, elsősorban az országszerte tartott tüntetések miatt, amelyek szervezői az általuk eleve lejátszottnak ítélt elnökválasztás bojkottjára szólítottak fel.

Hírdetés

Nur-Szultanban és Almatiban az AFP újságírói több száz őrizetbe vételnek voltak szemtanúi. A francia hírügynökség egyik tudósítóját rövid időre előállították, egy operatőrétől pedig elkobozták a felszerelését. Marat Kozsajev belügyminiszter-helyettes szerint „mintegy ötszáz” embert szállítottak be a két város rendőrkapitányságára. A politikus a „nem engedélyezett tüntetéseket szervező” „radikális elemekre” hárította a felelősséget.

Hétfői közleményében az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelő missziója rámutatott, hogy a választást beszennyezte az alapvető szabadságjogok megsértése – így a nyilvánosan tiltakozók elleni fellépés –, valamint a voksolás során tapasztalt sok szabálytalanság.

„A választás a kormányzó párt által uralt politikai környezetben zajlott, és ez korlátozta a bíráló hangokat” – áll a közleményben. „A választás napján tapasztalt szabálytalanságok és az előírt eljárások megsértése azt jelenti, hogy a tisztességes szavazatszámlálást nem lehetett biztosítani” – tette hozzá a megfigyelő misszió.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »