Navalnij megkapta a jelölést az orosz elnökválasztásra

Navalnij megkapta a jelölést az orosz elnökválasztásra

MOSZKVA. Mintegy 750 híve jelölte Moszkvában vasárnap Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a márciusi orosz elnökválasztásra.

Vasárnap mintegy 20 orosz városban tartottak Navalnij-párti megmozdulásokat annak ellenére, hogy a Központi Választási Bizottság többször is kifejtett álláspontja szerint a 41 éves politikus nem vehet rész az erőpróbán. Ennek oka a próbaidőre felfüggesztett, gazdasági bűncselekmény miatt kiszabott börtönbüntetés.

A jelölőgyűléseken a vonatkozó orosz jogszabály értelmében legkevesebb 500 embernek kellett részt vennie. A független jelölteknek 300 ezer támogató aláírást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy hivatalosan is elnökjelöltként jegyezzék be őket.

Navalnijt idén háromszor is letartóztatták amiatt, hogy nem engedélyezett, korrupcióellenes témájú tüntetéseket kezdeményezett.

A hétvége folyamán egyébként a kormányzó Egységes Oroszország párt támogatásáról biztosította az újraválasztását függetlenként megpályázó Vlagyimir Putyin elnököt, az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártja pedig – saját kérésére – nem a vezetőjét, hanem a párton kívüli Pavel Grugyinin állami gazdasági igazgatót nevezte meg elnökjelöltjeként.
 


Forrás:hirek.sk
Tovább a cikkre »