Navalnij már járni is tud. Friss fotót posztolt magáról az Instagramon

Navalnij már járni is tud. Friss fotót posztolt magáról az Instagramon

Nyitókép: Instagram

A súlyos mérgezés gyanújával Németországba szállított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus fényképet posztolt magáról szombaton az Instagramon a berlini Charité kórházból, és köszönetet mondott orvosainak, hogy megmentették.

 

„Élő halott voltam, amikor ide kerültem, de önöknek hála minden esélyem megvan arra, hogy ismét színvonalas életet éljek egy modern társadalomban” – írta. „Még remeg a lábam a lépcsőkön” – tette hozzá. A képen egy lépcsőházban áll, és kapaszkodik a korlátba.

Hírdetés

Nemrég még beszélni is alig tudott, járni pedig egyáltalán nem, ami elkeserítette. Gyengének érzi magát, és hosszú felépülésre számít – írta.

Hétfőn közölte a Charité kórház, hogy a politikus állapota javul, és nincs szüksége lélegeztetőgépre.

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin elnök egyik legismertebb bírálója, augusztus 20-án rosszul lett és kómába esett a Tomszk-Moszkva repülőjáraton. A repülőgép egészségügyi kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, ahol Navalnijt helyi és Moszkvából a helyszínre küldött szakemberek vették kezelésbe, majd augusztus 22-én a hozzátartozói kérésére Berlinbe szállították.

A 44 éves Navalnij szervezetéből vett minták alapján a német hadsereg vegyifegyver-szakértői azt állapították meg, hogy az ellenzéki politikust az egykori Szovjetunióban kifejlesztett Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg. Ezt egy francia és egy svéd laboratóriumi vizsgálat is megerősítette.

MTI


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »