Naszvadon már kinyitott a fürdő, holnap következik Komárom is

Naszvadon már kinyitott a fürdő, holnap következik Komárom is

Komáromban és Naszvadon is igyekeztek jó előre felkészülni a fürdők azonnali nyitásra – csupán az nem volt egyértelmű szinte az utolsó pillanatig, hogy milyen járványügyi rendszer szerint működhetnek.

A naszvadi Thermál már ma délelőtt megnyitotta kapuját, minden nap 21 óráig várja a látogatókat. Az OP-rezsim mellett egyszerre 330 vendég élvezheti a fürdő szolgáltatásait. Molnár Zoltán (független), Naszvad polgármestere érdeklődésünkre elárulta, jó előre készültek a nyitásra. A kényszerszünet alatt most nem végeztek el olyan újításokat, mint korábban, de dolgoznak a termálfürdő hosszútávú fejlesztési tervén.

Javítások, fejlesztések

A komáromi termálfürdőben is célzatosan készültek az újranyitásra. A vízminták kivizsgálásának eredményeit már megkapták, január 20-án, azaz ma 9.30-tól várják a látogatókat.

„Úgy voltunk vele, ha csak pár embert fognak beengedni, akkor is kinyitunk, valahogy szeretnénk működni”

Hírdetés

– nyilatkozta lapunknak Kollár Gábor, a fürdőt üzemeltető Comorra Servis igazgatója. Ez is mutatja, hogy milyen kényszerhelyzetbe kerültek a fürdők ismét. „Próbáltuk kihasználni az időt. Rendbe raktuk a belső medencéket olyan helyeken is, ahol korábban nem tudtunk dolgozni, mert folyamatosan használatban voltak, valamint elvégeztünk külső javításokat is, például a kerítésen. Próbáltuk átcsoportosítani a munkatársakat, egy részük a műjégpályánál dolgozott. A fedett uszoda kapcsán pedig előkészítettünk egy sportpályázatot, amit – ha minden jól megy – márciusban fogunk beadni, most a pályázati felhívásra várunk. Az öltözők és a medencék környékét szeretnék modernizálni” – fejtette ki az igazgató.

Homályos előírások

A nyitásnál a nem egyértelmű előírások okozták a legtöbb gondot mindkét városban.

„Nem volt egyértelmű számunkra, hogy mi alapján tudunk működni. Rengeteget telefonáltunk ebben az ügyben, a fürdőben pedig állandóan csörgött a telefon, hogy mikor jöhetnek ismét fürödni a vendégek”

– mondta Molnár Zoltán. Naszvadon csak január 18-án délután derítették ki a komáromi Regionális Közegészségügyi Hivatal segítségével, hogy ők az OP-rendszer szerinti működhetnek, nem szükséges az OP+rendszer előírásaihoz igazodniuk. Kollár Gábor arról beszélt, hogy mindenki máshogy értelmezi a szabályokat, ugyanis a fürdőket gyakorlatilag „kifelejtették” a vonatkozó rendeletből, s azok emiatt a „egyéb” kategóriába tartoznak. Komáromban a szaunák az OP+ rendszerben fognak működni, mindenhol máshol a sima OP-rendszerrel kell számítaniuk a látogatóknak.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »