Napi Románia: magyar zászlóért bírságoltak meg egy vándorcirkuszt

Napi Románia: magyar zászlóért bírságoltak meg egy vándorcirkuszt

Megbírságolta egy vándorcirkusz tulajdonosait a romániai Dambovita megyei prefektus, mert a megyeszékhely Targovisten egy áruház parkolójában felállított sátruk tartóoszlopaira Magyarország és az Egyesült Államok zászlajait tűzték ki – közölte a News.ro hírügynökség pénteken.

Antonel Jijiie prefektus a “legkisebb kiszabható” 2500 lejes (175 ezer forint) bírságról állított ki jegyzőkönyvet a román zászlótörvény alkalmazási útmutatásait rögzítő, 2001-ből származó kormányhatározatra hivatkozva.

A Targovistenews.ro portál azt írta: a New York cirkusz tulajdonosai

az idegen zászlók kitűzésével botrányt keltettek Targovistén.

Az portál beszámolójából kiderül, hogy a példátlan skandallumról

a 112-es sürgősségi hívószámon értesítette a hatóságokat egy nyugdíjas szekus kötelességtudó állampolgár.

A román zászlótörvény szerint más államok lobogóit az ország területén csak Románia zászlajával együtt, kizárólag külföldi hivatalosságok látogatása, nemzetközi találkozók vagy ünnepségek alkalmából, hivatalos épületeken, vagy a helyhatóságok által kijelölt köztereken szabad kitűzni.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »