Napelemes együttműködés két ellentétekkel küzdő ország között

Ezt az idegenkedést igyekszik feloldani az Európai Kohéziós Politika által indított R-Sol-E projekt, ahol is két horvát és egy szerb város működik együtt a fenntartható jövő építése érdekében. A projekt eredményeképpen a megújuló energiák használata mellett az országok közti együttműködés is nőni fog. Az Európai Unió által indított nemzetközi projektben három város, Belistye (Horvátország), Gorjaniban (Horvátország) és Novi Sad (Szerbia) vesz részt. Az R-Sol-E projekt célja a résztvevő települések energiamegtakarítása napelemek révén. 

A projekt teljes költségvetése több, mint 1 millió euró volt, melynek 85%-a uniós forrásból származott. A fejlesztések eredményeként a három város évi több mint 60%-os energiamegtakarítással tud számolni, ami évi 30 ezer eurós, közel 10 millió forintos költségvetési pluszt jelent.

A szerbiai Újvidéken a projekt során korszerűsítésre került a városi közvilágítás, ami hatékonyabbá tette a hálózat működését. A városvezetés arról számolt be, hogy a programnak köszönhetően energiaszámlája 80%-kal lecsökkent azután, hogy napelemes technológiára cserélték az utcai lámpákat. A város a projektből finanszírozottan 100 db ilyen utcai lámpát állított fel a település különböző részein, ahol az áramellátási rendszer korlátozott volt. A projektet olyan városok példáját vették alapul, mint az ausztriai Graz vagy Németújvár, ahol  az utcai lámpákat ugyancsak érzékelőkkel látták el, így azok csak abban az esetben lépnek működésbe, ha a sötétben valaki éppen arra jár.

Hírdetés

Horvátországban, Belistyében összesen öt, Gorjaniban pedig egy napelem-állomást hoztak létre. Ezek együttesen évi 200 000 kWh napenergiát állítanak elő. A projekt során Belistyében egy kijelölt óvodát is napelemekkel láttak el, ami nem csak az áramot, hanem a fűtést is biztosítja az épület számára. Az intézmény a napelemes rendszer telepítése óta folyamatosan nyomonköveti az áram-, a gáz- és a vízfogyasztást, és mindhárom esetben drasztikus csökkenést tapasztalt.

A program célja a napelemek népszerűsítésén túl az volt, hogy közelebb hozza a volt ellenségeket, Horvátországot és Szerbiát. Mindezt pedig úgy érték el, hogy a három település megosztja az energiafogyasztással és -megtakarítással kapcsolatos tapasztalatit egymással, és segítik egymást a közös cél érdekében. A környezetvédelem pedig nem ismer határokat, ezért ez képes összehozni az olyan ellentétben élő társadalmakat is, mint a horvátok és a szerbek. Az ilyen jellegű projektek lehetővé teszik, hogy nemzetek együttműködjenek, és a múltat hátrahagyva a jövőbe tekintsenek.

100.000 Ft-ból napelemes rendszer Európai Uniós támogatással?Kérjen itt ajánlatot. 5 perc alatt személyre szabott ajánlatot kap (x)


Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »